Intertextuális utalások II-III. századi phrygiai sírfeliratokon

A Közép-Anatóliában fekvő Phrygia nagy történelmi múlttal, sajátos nyelvvel és kultúrával rendelkező térség volt a Római Birodalomban, ahol az írásbeliséget és az irodalmi műveltséget igen sokra becsülték. A Kr. u. II–IV. század közötti időszakból több száz görög nyelvű epigráfiai emlék maradt ránk, amely mindezt tanúsítja. A síremlékeken feltűnően nagy számban ábrázoltak írótáblákat, tolltartókat és papirusztekercseket, és sehol másutt nem került elő ennyi verses sírfelirat, melyeknek szinte mindegyike zsúfolásig tele van homérosi reminiszcenciákkal és klasszikus mitológiai utalásokkal. Mindez ráadásul nemcsak a városok, hanem a rurális területek lakói – többnyire egyszerű földművesek és állattenyésztők – körében is egyformán jellemző. Az epikus nyelven fogalmazott verses epitáfiumok a görög–római vallás hívei és a keresztények között is népszerűek voltak. Az utóbbiak természetesen bibliai idézetekkel és allúziókkal is bővítették irodalmi repertoárjukat, ráadásul már nagyjából másfél száz évvel a konstantini vallásbéke előtti időszakban.Phrygia in Central Anatolia was an area with a rich historical heritage, its own language, and particular culture within the Roman Empire, where literacy and literary education was highly valued. All this is witnessed by hundreds of Greek epitaphs that have come down to us from the period between the second and fourth centuries A.D. A strikingly large number of these funerary monuments depict writing tablets, styluses, pen cases and papyrus scrolls; and nowhere else have so many metrical epitaphs been preserved in the territory of the whole Empire, filled with Homeric reminiscences and classical mythological references. Besides, this is equally typical of the inhabitants of urban and rural areas – simple farmers and stockbreeders – as well. Poetic epitaphs in an epic language were popular among both the devotees of the Greco-Roman religion and Christians. And naturally, the latter expanded their literary repertoire with Biblical quotations and allusions as early as 150 years prior to the religious peace of Constantine’s reign.

Adalékok Janus Pannonius De stella aestivo meridie visa című elégiájának értelmezéséhez

Mindmáig nem jutott nyugvópontra a kutatás azon kérdésben, hogy milyen égitest tűnik föl Janus Pannonius De stella aestivo meridie visa című elégiájában. Bollók János az égitestet az 1462 nyarán Kínában megfigyelt üstökössel azonosította. Álláspontját azonban kétkedés fogadta, s az elégiát elemző újabb tanulmányok a Venus bolygóval való azonosítás mellett foglalnak állást. Tanulmányunkban a kutatásban eleddig figyelmen kívül hagyott irodalmi párhuzamok vizsgálatával amellett érvelünk, hogy a leírás üstököst kíván ábrázolni. Megvizsgáljuk Tito Vespasiano Strozzi Borsias című eposzának hasonló tárgyú leírását, s kimutatjuk, hogy a kedvező hatású üstökösökről vallott asztrológiai fölfogása azonos volt Januséval. Ezt erősítik meg a Matteo Maria Boiardo eclogáiban föllelhető, Janustól származó kölcsönzések is. Úgyszintén figyelmen kívül hagyta a kutatás T. Calpurnius Siculus 1. eclogájának jótékony hatású üstökösét. A szövegszerű megfelelések vizsgálatával megkíséreljük igazolni, hogy ez az ecloga Janus elégiájának egyik fontos előképe volt, s hatása nemcsak az üstökös leírásában, hanem az elégia aranykori motívumokat megidéző fohászkodásában is kimutatható.So far there is no unanimity among researchers concerning the identification of the celestial body appearing in Janus Pannonius’ elegy De stella aestivo meridie visa. János Bollók identified it with the comet observed in China in the summer of 1462. However, his view was not generally accepted, and recent studies on the elegy have argued for an identification with the planet Venus. Based on the analysis of literary parallels so far left out of consideration, in our paper we claim that the description aimed to depict a comet. We examine the similar description found in Tito Vespasiano Strozzi’s epic poem Borsias and show that his astrological views on comets with a beneficial influence were the same as that of Janus. This is further supported by the expressions taken over from Janus in the eclogues of Matteo Maria Boiardo. Researchers have also neglected the beneficial comet in Eclogue I of T. Calpurnius Siculus. Based on the examination of textual parallels we aim to prove that this eclogue was an important model for the elegy of Janus – its influence can not only be detected in the description of the comet but also in the invocation in the elegy alluding to motives of the Golden Age.

A Timokratés elleni beszéd érvrendszerei

Jelen tanulmány célkitűzése kettős. Egyrészt a Timokratés elleni beszéd érvrendszereinek mélyreható elemzését kívánom nyújtani, másrészt ezen elemzésen keresztül a XIX. században felmerült és azóta is sokat vitatott szövegkritikai problémákat veszem górcső alá. Új aspektusból közelítve a korábban felvetett problémákhoz – az érveléstechnika elemzésén keresztül kiegészítve E. M. Harris meggyőző érveit – amellett érvelek, hogy a beszéd két része valójában egy jól átgondolt, precízen szerkesztett egészet alkot, így a szöveg integritását nem indokolt megkérdőjelezni.The current study has two objectives. On the one hand, it provides an in-depth analysis of the argumentation of the oration Against Timocrates. On the other hand, the analysis focuses on the issues of textual criticism that arose in the 19th century and have been debated ever since. Approaching the problems from a new perspective – augmenting the convincing arguments put forward by E. M. Harris with the analysis of the argumentation – the study argues that the two halves of the speech are in fact parts of a well-planned, and precisely edited whole, and the integrity of the text need not be questioned.

Oidipus és Sókratés: Tudás és tudatlanság, tragikus és filozófiai katarzis

Az alábbi tanulmány összeveti a görögök két ikonikus alakja, Oidipus és Sókratés történetét, és megvizsgálja delphoi jóslatukra adott reakciójukat. Amellett érvel, hogy Oidipus vétke és hybrise nem másban áll, mint a „kettős tudatlanságban”, melytől a sókratési elenchos (’vizsgálat’, ’cáfolat’) megtisztítani szándékozik polgártársait. Sókratés – Oidipusszal ellentétben – elkerüli a tragédiát, mivel megszívleli a delphoi intést, az „ismerd meg tenmagad!” felszólítását. A sókratési filozófia egy olyan katartikus eljárás, melynek célja a tragikus katarzis elkerülése. A sophoklési tragédia és a sókratési-platóni filozófia ugyanarra az örök emberi tényezőre, a „kettős tudatlanság” hybrisére reflektál, s intésük is hasonló. Látszat és valóság, vélekedés és tudás között hányódva – miként az V. századi görögség – választásunk ma is ugyanaz: a tragikus és a filozófiai megtisztulás közötti.This paper is a comparative study on the iconic Greek heroes, Oedipus and Socrates. In particular, it contrasts their responses to the Delphic oracle and argues that Oedipus’ hamartia, his hubris consists in “double ignorance”, a state of which the Socratic elenchos is meant to purge citizens of Athens. In contrast with Oedipus, Socrates evades tragedy, for he takes the Delphic admonition (“Know thyself!”) to heart. Socratic philosophy is a cathartic procedure meant to preclude tragic catharsis. Sophoclean tragedy and the Socratic-Platonic philosophy respond to the same, perennial human hubris of “double ignorance”, and their lesson is similar. Wavering between appearance and reality, opinion and knowledge – as 5th century Greeks were – our choice is the same today: that between tragic and philosophical catharsis.