Az örökhagyó és az örökösök

A terjedelmes és immár jelentős hagyományokkal rendelkező Széchenyi-diskurzusnak kiemelt része gróf Széchenyi István hátrahagyott iratainak története. Az államférfi hagyatéka a végrendelet útján kijelölt örökösöktől az 1870-es években átkerült a Magyar Tudományos Akadémia kezelésébe, amely alapját képezte a későbbiek folyamán megvalósuló Széchenyi Múzeumnak, majd a Széchenyi-Gyűjteménynek. A tanulmányban az örökhagyó szándékaitól a közgyűjteményi kezelés korai időszakának (1875–1896) végéig tekintem át az iratok sorsának alakulástörténetét, olyan szempontok felvetésével, amelyek annak a tudománytörténeti szituációnak jobb megértéséhez járulhatnak hozzá, amit a történettudomány professzionalizálódásának folyamata vagy a kánonteremtés kihívása jelentett a 19. század utolsó harmadában. Ilyen megfontolások mellett keresem a lehetséges válaszokat a következő kérdésekre: az intézmény céljai milyen viszonyban álltak a gyarapítás és a forráskiadás adott lehetőségeivel, milyen szempontok érvényesültek a gyűjtőkör meghatározásánál, és végül, milyen feladatok vártak a gyűjtemény későbbi vezetőire az ezt következő időszakban.