Önismereti munka a falak mögött – Az irodalom szerepe zárt intézményben

Az irodalomterápia börtönprogramokba való beemelése azon a felismerésen alapul, hogy a társadalmi kurdarcok elkerülésében kulcstényező lehet. Minden szocioterápiás és művészetterápiás foglalkozás a résztvevők „érzékenyítését” tűzi ki célul, annak reményében, hogy sikerül javítani azokon a részben vagy teljesen hiányzó készségeken és képességeken, amelyek a résztvevőknek a társadalom számára elfogadható formában gyakorolt életviteléhez és egy egészséges személyiséghez szükségesek. Jelen tanulmány alapját az a személyes és szakmai tapasztalat képezi, amelyet irodalomterápiás foglalkozásaim keretében szereztem a pécsi Büntetés-végrehajtási Intézetben a fogvatartottakkal 2012 és 2020 között. Ha a résztvevők megtanulják differenciáltan szemlélni az őket körülvevő problémákat, lehetőségeket, akkor a percepciós, kognitív és szociális készségeikben is változás megy végbe. Ebben a változási folyamatban segíthetnek a csoportos foglalkozások. Az irodalomterápia olyan multidiszciplináris interaktív tevékenységi forma, melynek kapcsolódása van a recepcióesztétikával és a hermeneutikával, tehát az olvasás olvasóra való hatása a fontos, nem az irodalmi mű értelmezése. Meggyőződésem, hogy az irodalomterápiának egyre nagyobb szerepe van az oktatásban és a társadalmi nevelésben. A vizsgált intézetekben a család fogalma más jelentést kap, máshogy képződik le a résztvevők tapasztalataiban, mint a társadalmi normákban.

Többlet- vagy hiánylény? Max Scheler és Arnold Gehlen filozófiai antropológiájának vázlata

Jelen tanulmányunkban arra teszünk kísérletet, hogy kettő, elsőre egymással ellentétes emberképet mutassunk be Arnold Gehlen “hiánylény” és Max Scheler “többetlény” koncepciója révén. David J. Levy szerint Gehlen emberképe valójában csak egy „metafizikátlanított” Scheler elképzelés, de valóban ennyiről volna csak szó, nincs-e mélyebb eltérés a két szerző gondolkodási stílusában? Ebből fakadóan vizsgálódásunk fő kérdése, hogy a fogalmi oppozíció vajon tartalmi különbséget is magában rejt-e, vagy csupán valóban szemantikai szembenállásról van-e szó. Ennek keretei közt egy rövid bevezetés után elsőként Max Scheler releváns gondolatait mutatjuk be, majd Arnold Gehlen elméletével teszünk hasonlóképp, miközben kisebb nagyobb kitekintésekkel reflektálunk a két gondolkodó hasonló és eltérő gondolkodási mozzanataira. Tanulmányunkat egy összegzés zárja, melyben levonjuk a konzekvenciákat s röviden összegezzük a hasonlóságokat és különbségeket a két gondolkodási stílus között. Eszerint Scheler egy, a metafizikai tradícióban gyökeredző vázlatot alkotott meg, addig Gehlen jóval naturalistább módon igyekszik rekonstruálni a cselekvő ember képét. Hasonlóságuk azonban tagadhatatlan, amennyiben az ember kitüntetett szerepére és a kultúrára mint az embertől elválaszthatatlan attribútumra gondolunk.

Kozmopolita Európa és a másság

Jelen tanulmány egyrészt feleleveníti a kozmopolita Európa ideáját, vagyis Ulrich Beck és Edgar Grande azon koncepcionális törekvését, amellyel új, társadalomelméletileg megalapozott, modernizációs hátteret adtak az Európai Unió (EU) újragondolásának, másrészt empirikusan is megvizsgálja, hogy vajon az európai társadalmak mennyire állnak készen erre a kozmopolita fordulatra. Az írás első része áttekinti a kozmopolita Európa elképzelését, kettős perspektívában: egyfelől a késő modernitás tendenciáinak és folyamatainak, másfelől az EU fennálló politikai konstellációjának lencséjén keresztül. A tanulmány második része empirikus adatelemzés keretében, komparatív módon vizsgálja, hogy különböző európai társadalmak mennyiben követik azt a késő modern gondolkodásmódot, amely egy kozmopolita fordulat előfeltétele lehet. Eredményeink szerint Kelet-Európában, köztük Magyarországon, javarészt nem tapasztalható ilyen szemléletváltás – az emberek hiába érzik európaiaknak magukat, más ez az azonosulás, mint az EU észak- és nyugat-európai tagállamaiban.

A pozitív hibakultúra modelljének adaptálása a magyar közoktatási rendszerhez

Jelen tanulmányban arra vállalkozom, hogy bemutassam különböző külföldi példákon keresztül, hogy eddig milyen vizsgálódások zajlottak a pozitív hibakultúra alkalmazása során, ezek milyen eredménnyel zárultak, majd az írásom második felében arról fogok értekezni, hogy ezeknek a példáján miként lehetne hasonló kísérletet végezni a magyar közoktatási rendszerben. Ezt azért is fontosnak tartom, mert meggyőződésem, hogy a pozitív hibakultúra alkalmazásával javítani lehet a magyar tanulók kompetenciáit nemcsak országos, de nemzetközi szinten is. A bemutatandó írásokkal alá kívánom támasztani, hogy pozitív hatást gyakorol bizonyos dimenziókban a tanulók eredményeinek és tanulási képességeinek a fejlődésében. Ezeknek az alátámasztása után pedig egy olyan modellt fogok bemutatni, amellyel sikerrel mérhetem hazai körülmények között ennek a pedagógiai módszertannak a hatásait. Azért szükséges ehhez korábbi kutatási eredmények ismertetése, ugyanis az ott szerzett tapasztalatok nagymértékben hozzásegítenek, hogy elkerüljem azokat a hibákat és nehézségeket, amiket a mérést végző szakemberek még nem tudtak. Az eredmények elemzéséből kiderül, hogy valóban van pozitív hatása a hibakultúrának a tanulók teljesítményének javulásában, habár arra nem találtak bizonyítékokat, hogy közvetlenül befolyásolná azt. Ezeket a szempontokat is beépítve prezentálom saját modellemet.

Pályakezdők a munkaerőpiacon

Évente a felsőoktatás padjaiból frissen kikerült fiatalok tízezrei keresik életük első munkaadóját. Nem könnyű a helyzetük, számos kompromisszumot kell, hogy kössenek, meg kell felelniük a munkaadók elvárásainak, és gyakran szembesülnek készségeik, képességeik hiányával. Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy a volt Kaposvári Egyetem hallgatói (jelenleg MATE) milyen szempontokat vesznek figyelembe a munkahelykeresés során, illetve melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják, vagy gátlólag hatnak az elhelyezkedésre. Kérdőíves felmérésünkben – amely nem volt reprezentatív, de ok-okozati összefüggések megfogalmazására lehetőséget biztosított – 223 fő vett részt, önkéntes alapon, az anonimitás megőrzése mellett. Az eredmények megerősítették, hogy a javadalmazás, a motiváció, az inspiráló munkakörnyezet és a munkáltatók által kínált karrierlehetőségek nagy szerepet játszanak a jövőbeli munkahely kiválasztásában. A hallgatók válaszaiból kiderült, hogy úgy érzik, nem eléggé felkészültek a munkaerőpiac kihívásaira, amely megoldását a gyakorlati órák számának növelésében látják. Az is egyértelműen megállapítást nyert, hogy a válaszadók piacképesnek tartják a diplomájukat, és jó esélyt látnak arra, hogy rövid időn belül elhelyezkedjenek az új szakmájukkal.

Javaslatok a pécsi bányatörténeti emlékek iskolai keretek közötti bemutatására

Publikációm első felének a témája a pécsi kőszénbányászat történetének a mai ifjúsággal való kapcsolatának az elemzése, kiegészítve a bányászhagyományok helyzetével és a megőrzésükre irányuló törekvésekkel napjainkban. Ehhez kapcsolódva írásom második felében saját óraterveken keresztül teszek javaslatokat az Első Dunagőzhajózási Társaság (a továbbiakban: DGT) által a pécsi bányavidéken 1853 és 1945 között létrehozott, ma is látható emlékeknek a lehetséges bemutatására az iskolai oktatás keretei között. Több kérdés is foglalkoztatott: Élnek még a bányászhagyományok Pécs városában, és ha igen, akkor mennyire erősek? Van törekvés a megőrzésükre, működnek ilyen célú szervezetek? Részt vesznek a munkájukban az egykori bányásziskolák és a fiatalok? Be lehet vonni a pécsi bányatörténetet az iskolai oktatásba? Ha igen, akkor csak középiskolai szinten, vagy az általános iskolákban is? Kizárólag a történelem tantárgyon keresztül valósítható meg, vagy más jellegű tanórákon is? Vizsgálataim során a Csorba Győző Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményének a szakirodalmát, a helyi sajtóanyagot, valamint az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által kidolgozott, az általános iskolákban és a gimnáziumokban jelenleg is hatályos nemzeti kerettanterveket tekintettem át. Ez mellett oral history alapú interjúkat is készítettem. Összegezve arra a következtésre jutottam, hogy a DGT és a pécsi kőszénbányászat története jelenleg meglehetősen mellőzött szerepben van, a fiatalok többsége számára a vállalat neve és története jórészt ismeretlen. A még működő Bányászemlékekért Egyesület és az egykori DGT bányásziskolák részéről azonban van törekvés a hagyományok továbbéltetésére és az ifjúság bevonására.

Arany János nagykőrösi évei (1851‒1860) a levelezései tükrében II. – A meghívás és az érkezés éve (1851)

Arany János nagykőrösi éveinek (1851–1860) kutatása a levelezéseinek átfogó elemzésével még nem valósult meg, melynek több oka is van. Egyrészt az 1848–1849-es események hatásaival is magyarázható a korszak hiányzó irodalomelméleti bemutatása, hiszen a Habsburg ,,szigor” kérlelhetetlensége közismert volt és kihatott a XX. század történelmére is. Emellett az is indokolja a jelen mű közreadását, hogy Arany leveleinek egymással való összehasonlítása hűen mutatja be a XIX. századi kultúrtörténeti kapcsolatok alakulását, változásait és hatásait egyaránt. Utóbbi esetében ismernünk kell Arany pillanatnyi gondolatai és érzelmei mellett helyzetének valamennyi aspektusát, illetve levelezőtársai felé való viszonyát is. Kutatásomban elsődleges célom Arany korabeli levelezéseinek dokumentumait úgy bemutatni, hogy abban a XIX. századi korszellem és az ennél is értékesebb, gondolkodó Arany égisze is megjelenjen. Ennek érdekében a korszak legjelentősebb – és legpontosabb – szakirodalmára támaszkodva, de saját véleményemnek is teret engedve mutatom be Arany legtermékenyebb irodalmi időszakának pillanatait, a kőrösi élet megannyi pozitív és negatív oldalával és téves adataival együtt. Munkámban arra kerestem a választ, hogy milyen érzelemmel és milyen körülmények között került Arany Nagykőrösre, fogadta el a tanári meghívást és vált az alföldi város legnagyobb büszkeségévé. Végül írásomban nem mehetek el szó nélkül azon tény mellett, hogy az Arany János-emlékév egyik legfontosabb állomása Nagykőrös városa volt, mely a bicentenáriumot megelőzően is méltósággal ápolta Arany emlékét és hagyatékát, illetve ezen nemes feladatot – mely az utánunk jövő generációk kötelessége is – folytatnunk kell, melynek egyik kézzel fogható lenyomata a jelen írásom is.

A felsőoktatásba belépő hallgatók digitális kompetenciaszintjének változása

A XXI. századi kompetenciák közül kiemelkedő figyelmet kap az utóbbi években a digitális kompetencia. A felsőoktatás területén egyre nagyobb tért nyerő digitális oktatás még nagyobb lendületet kapott az által, hogy a pandémia idején teljes digitális átállás történt meg. Ennek hatékony megvalósításához azonban szükséges a digitális kompetenciák magas szintje, mind az oktatók mind a hallgatók részéről. Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy a felsőoktatásba belépő hallgatók milyen digitális kompetenciákkal rendelkeznek. Ugyan a Nemzeti Alaptanterv legújabb módosítása kiemelt hangsúlyt fektet ezen kompetenciák kialakítására, a most felsőoktatásba kerülő hallgatók még nem e szerint a tanterv szerint végezték tanulmányaikat. Vizsgálatunk alapján elmondható, hogy bizonyos kompetenciák tekintetében tapasztalhatóak hiányosságok az elsőéves hallgatóknál, azonban online tananyagelemekkel, és tudatos blended learning alkalmazásával megvalósítható a kompetenciafejlesztés több területen is.

Baranya nemzetiségei és nemzetiségi önkormányzatai

2019-ben kezdte meg a PTE BTK HFMI kutatócsoportja Baranya megye kulturális és közösségi életének vizsgálatát. A kutatás folytatásaként, 2021 augusztusa óta a megyében élő hazai nemzetiségek közösségi életét, az önkormányzataikban, egyesületeikben és a kulturális intézményeikben zajló munka alakulását vizsgálja a kutatócsoport a Nemzeti Művelődési Intézet „Közművelődési ösztöndíj kutatócsoportok számára” c. programjának keretében. A dolgozat feltárja az aktuális népszámlálási adatok alapján a 13 nemzetiség demográfiai, térségi, társadalmi jellemzőit, a változásokban bekövetkezett tendenciákat, valamint a nemzetiségi önkormányzatok települési sajátosságait. A cikk a „Kultúraközvetítés és közösségi élet a Baranya megyei nemzetiségek körében” című kutatás előtanulmányaként készült.

A média és a nyilvánosság szerkezetváltozásának hatása a PR elveire és etikájára

A tanulmány a média, PR területén tapasztalható változások adta kutatási keretek közt, arra keresi a választ, hogy a világunkban zajló gyors változások milyen irányba mozgatják a média, a nyilvánosság szerkezetét, a PR kereteit, és mindezek milyen új elvek és etikai intézmények alkalmazását kívánják meg a PR gyakorlóitól. A fogalmi tisztázások mellett a kutatás célja, hogy átfogó képet adjon a globális és lokális változásoknak a médiára, a nyilvánosságra, PR-re gyakorolt hatásairól, a bekövetkező szerkezetváltozásokról, valamint a PR elveiről és etikai irányvonalairól. A főbb hipotézisek: A média és a nyilvánosság szerkezetváltozása, paradigmaváltása következett be. A PR tevékenységnek követnie kell a külső környezet változásait. A PR újrafogalmazott elvek és etikus vállalati működés mentén működtethető hatékonyan. Jelen tanulmány a témával kapcsolatos nemzetközi és a hazai szakirodalom áttekintése mellett a szerző korábbi empirikus kutatásaira alapozza megállapításait. A globális trendek és a koronavírus járvány is új irányokra és új megoldásokra készteti a médiát, és a PR szakma művelőit. A PR tevékenységnek követnie kell a külső környezet változásaira figyelemmel újrafogalmazott elméleti és gyakorlati elveket, külön súllyal az etikus vállalati működésre, mely nélkül nincs eredményes PR tevékenység. A lefolytatott kutatások eredményeire építő fogalmi tisztázások és megállapítások hozzájárulnak a kommunikációtudomány és a kapcsolódó elméleti területek fejlődéséhez, miközben hasznosítható ismereteket és eredményeket nyújt a kommunikációs kutatói, oktató és a témakör iránt érdeklődök számára.