Antithrombin Therapy for Acute ST-Segment Elevation Myocardial Infarction

Author(s):  
John M. Galla ◽  
Arman T. Askari
2004 ◽  
Vol 17 (5) ◽  
pp. 347-369
Author(s):  
Barbara S. Wiggins ◽  
Sarah Spinler

Acute coronary syndromes (ACS) are defined as either unstable angina (UA), non-ST-segment elevation myocardial infarction (NSTEMI), or ST-segment elevation myocardial infarction (STEMI). Their management is continuously evolving in terms of pharmacologic therapy. The usual cause of ACS is the disruption of an atherosclerotic plaque leading to formation of a thrombus within a coronary artery. Initial antiplatelet and antithrombin therapy for patients with ST-segment elevation (STE) ACS includes aspirin and unfractionated heparin (UFH). Patients presenting to the hospital early may undergo percutaneous intervention (PCI) with administration of additional medications such as clopidogrel and abciximab or may receive a fibrinolytic agent. Patients with non-ST-segment elevation (NSTE) ACS receive aspirin, clopidogrel, either a low-molecular-weight heparin or UFH, and, in selected patients, a glycoprotein (GP) IIb/IIIa receptor blocker. All of these agents have shown benefit when administered to patients with ACS, but results vary depending on the type of syndrome, timing of administration, and patient’s overall risk. Their mechanism of action, role in ACS, clinical practice recommendations, adverse effects, and monitoring are reviewed. Some inherent limitations to agents such as aspirin and UFH require the need for newer treatment approaches. Therefore, newer classes of drugs such as the direct thrombin inhibitor bivalirudin and the selective factor Xa inhibitor fondaparinux are being explored as alternatives to heparins for ACS management.


2008 ◽  
Vol 149 (45) ◽  
pp. 2115-2119 ◽  
Author(s):  
András Jánosi ◽  
Dániel Várnai ◽  
Zsófia Ádám ◽  
Adrienn Surman ◽  
Katalin Vas

A szerzők 139, nem ST-elevációs infarktus miatt kezelt betegük adatait elemzik. Vizsgálják a betegek kórházi és késői prognózisát, egyes echokardiográfiás adatok prognózissal való összefüggését, valamint a kórházból elbocsátott betegek esetén a szekunder prevenció szempontjából ajánlott gyógyszeres kezelés gyakoriságát. Az utánkövetés a betegek 98%-ában sikeres volt, a bekövetkezett eseményekről, illetve az utánkövetés idején alkalmazott gyógyszeres kezelésről postai kérdőív útján szereztek adatokat. A nők átlagéletkora 78,6, a férfiaké 71,4 év volt. A kezelt betegeknél gyakori volt a társbetegségek (hypertonia, diabetes mellitus, korábbi ischaemiás szívbetegség) előfordulása. A kórházi kezelés időszakában 30 betegnél (22%) történt koronarográfia, és 29 betegnél revascularisatiós beavatkozásra is sor került. A kórházi halálozás 15% volt, az utánkövetés háromnegyed éve alatt 17%-os halálozást észleltek. A kórházban, illetve az utánkövetési idő alatt meghalt betegek szignifikánsan idősebbek voltak azoknál, akik életben maradtak. Egyes echokardiográfiás adatok (ejekciós frakció, végszisztolés átmérő, szegmentális falmozgászavar és a mitralis insufficientia nagysága) prognosztikus jelentőségűnek bizonyultak, mivel szignifikánsan különböztek az életben maradt és a meghalt betegek esetén. A kórházból elbocsátott betegek igen magas arányban részesültek a másodlagos prevenció szempontjából fontosnak ítélt gyógyszeres kezelésben (aszpirin, béta-blokkoló, ACE-gátló, statin). Az utánkövetés idején sem csökkent ezen gyógyszerek használatának aránya, ami a betegek jó compliance-ét igazolja.


2013 ◽  
Vol 14 (5) ◽  
pp. 393-394 ◽  
Author(s):  
Massimo Fineschi ◽  
Vasile Sirbu ◽  
Flavio D’Ascenzi ◽  
Arcangelo Carrera ◽  
Riccardo Barbati ◽  
...  

Sign in / Sign up

Export Citation Format

Share Document