„Gondold azt, hogy nem is levelet, hanem [...] az emberi élet minden kényelmét küldöd.”

Az alábbiakban Poliziano és Girolamo Donato levélváltását közlöm bevezető tanulmánnyal. A levelezés elemzését megelőzően vázolom Donato életpályáját, amelyben már utalok kettejük kapcsolódási pontjaira is. Ezek az antik irodalom és filozófia iránt való rajongáson túl két közös barát: Ermolao Barbaro valamint Giovanni Pico della Mirandola személye, akinek a Donatóhoz szóló levele a levélfüzér elindítója is volt. Poliziano ez utóbbit beillesztette az Epistolae II. könyvében kettejük levelezése elé, így itt is ezzel indítjuk a levélláncot. A kifinomult latin nyelvezetű, játékos és tudós „párbeszéd” fő tematikája a kéziratkölcsönzésen, -másoláson és a folyamatban levő (párhuzamos!) fordításaikon túl egzisztenciális kérdések: fontos vagy apró-cseprő teendőik mennyi időt hagynak a kutatásra és az alkotásra? Továbbá világos képet kapunk arról, hogy a reputáció milyen húsbavágó jelentőségű egy humanista számára.

„A Tesoro elkezdődik”

Brunetto Latini firenzei irodalmár és politikus Il Tesoretto című tankölteménye a szerző által egyes szám első személyben elmesélt allegorikus látomástörténete. Mivel sem az allegorikus–didaktikus költemény, sem a szerző más műveinek keletkezési idejét, azok pontos egymás utáni sorrendjét nem ismerjük, így a tanulmány először a datálás komplex kérdéskörével foglalkozik, kiemelve azon eseteket, amelyek az interpretáció tartalmi vonatkozásait is érintik.Amikor az Il Tesorettóban Latini a saját nevét adja a narrátornak és a főszereplőnek is, egy olyan komplex univerzumba vonja be az olvasót, amely jóval túlmutat a költemény keretein. Nemcsak annak tartalmára van hatással, hanem a külső valóságot is manipulálja. Ezért kísérletet teszek arra, hogy elkülönítsem a szerző „hangjait” a szövegben és rendszerbe illesszem őket. Munkámban végig a történelmi személy, Brunetto Latini alakjára koncentrálok: hogyan jelenik meg a történelmi kontextust életrajzi elemekkel és valós korabeli események leírásával megteremtő első rész narrátoraként, valamint milyen szerepet tölt be a tanköltemény ajánlásában.

Átjárók az Olymposra

S. A. Brown 2017-es, az angolszász YA fantasy aktuális trendjeit vizsgáló tanulmányában meglepő, új jelenségként hívja fel a figyelmet a görög és római mitológia egyre jelentősebb térvesztésére. Állítása szerint a klasszikus antikvitás háttérbe szorulása, az ókori világ inspiratív erejének fogyatkozása pszichológiai és kulturális okokra vezethető vissza. Az olymposi istenek nagyfokú kegyetlensége, önzése, felelőtlensége lényegében a szülői tekintély sajátos megnyilvánulásaként értelmezhető, amely ellen természetszerűleg lázad az ifjú olvasó. Másrészt, a hagyományos európai oktatásban századokon át vezető szerepet játszó antik mítosz iskolai felülreprezentáltsága miatt mára kiüresedett, unalmassá vált. A jelen munka kettős megközelítésben tárgyalja újra Brown felvetéseit. A tanulmány első része vázlatos műfajtörténeti áttekintésben kíván rávilágítani a görög irodalom, mindenekelőtt a hellénizmus gyerekábrázolásának azon vonásaira, amelyek előképül szolgálhatnak a modern fantasy mitológiában kalandozó hősökről szóló elbeszéléseihez. A vizsgálat második része két, közelmúltban megjelent magyar fantasy-trilógia (Szakács Eszter: Grifflovasok; Bessenyei Gábor: A jövő harcosai) elemzésével kívánja bemutatni a görög–római ókor kultúrájára épülő regények narratív lehetőségeit és sajátos esztétikáját.

Súri Orvos Pál heidelbergi magyar peregrinus köszöntője a későbbi „Téli Király és Királyné” esküvőjére (1613)

A tanulmány Súri Orvos Pál heidelbergi egyetemi hallgató epithalamiumát helyezi el a Pfalzi Frigyes és Stuart Erzsébet esküvőjére készült irodalmi alkotások mezőnyében. Súri Orvos munkája mellett a szintén heidelbergi hallgató Johann Philip Pareus művéből is párhuzamokat hoz az esküvői propaganda legfontosabb toposzaira. Súri Orvos művének különlegessége a pápaellenes retorikában használt (képzeletbeli) állatmetaforák sora, amelyekkel a Protestáns Unió és a Római Kúria konfliktusát ábrázolja. E metaforák között helyet kapott egy, állítólag a Garda-tóban élő szörny említése is. A szörny legendája a 16. század végétől adatolható, a 21. század elején pedig saját állatrendszertani nevet is kapott (Benacosaurus Lacustris), és Thomas Brenner gyermekkönyv-sorozatának főszereplőjévé vált.

Francesco Zorzi és Hannibal Rosseli a prisca theologiáról

1584-ben Krakkóban megjelent egy Pymander Mercurii Trismegisti, De Coelo című mű, amely formáját tekintve kommentár a Marsilio Ficino által latinra fordított hermetikus corpushoz. A több kötetes mű szerzője a ferences Hannibal Rosseli volt, aki művében nemcsak a skolasztikus módszert követte, hanem a reneszánsz hermetizmus hagyományához is kapcsolódott. A tanulmányban azt a kérdést vizsgálom, hogy Rosseli miként használta fel a Marsilio Ficino által vázolt prisca theologia fogalmát, és a pogány bölcsességnek a katolikus teológiával való ötvözése milyen lehetséges következményekkel járt.Következtetésem az, hogy Rosseli művére Ficino mellett komoly hatást gyakorolt a ferences spiritualitás is, mégpedig a velencei ferences Francesco Zorzi munkásságának köszönhetően. Azonban a szerző műve hangvételét a trienti zsinat utáni helyzethez igazította, ügyelve arra, hogy elkerülje annak látszatát, hogy a hermetikus filozófiával eretnek tanításokat keverne a katolikus teológiába.Függelékben közlöm Ficinónak a Corpus Hermeticum latin fordításához írott előszavát.

Persius 1. szatírájának kezdősorai Guarinónál

Az olasz humanizmus egyik legnagyobb hatású és legismertebb tanáregyénisége, Guarino Veronese tudományos munkássága döntő többségében sem életében, sem az azt követő évszázadok során nem került kiadásra. Igaz ez a Persius szatíráihoz írt kommentárjára is, amelynek különböző értékű másolatait kilenc kézirat őrizte meg számunkra. Jelen írás a tervezett kritikai kiadás várható hozadékainak szemléltetéseként kíván betekintést nyújtani Guarino szellemi műhelyébe. Az első szatíra 1–12. sorainak értelmezésében ugyanis szerzőnk interpretációja jelentős mértékben eltér azok rendkívül gazdag modern értelmezéseitől. A szövegrésznek egy feltételezett terentiusi párhuzamból kiinduló sajátos tagolása ugyanis egyedi kontextusba helyezi a sorokban foglalt párbeszédet. Guarino közel 600 éve elfeledett, sajátos látásmódról és irodalomértésről tanúskodó szövegértelmezése – tévedései ellenére is – komoly érdeklődésünkre tarthat számot.

Megalázó lakoma

A Iuvenalis első könyvét záró, a kliens–patrónus-viszony eltorzulását fókuszba állító szatíra jegyzetelt prózai fordítása olvasható az alábbiakban.

Luisa Sigea Syntrája

Luisa Sigea de Velasco latin nyelven írt Syntrája az ibériai humanizmus egyik kiemelkedő alkotása, amelyet Sigea Mária infánsnő udvarában az infánsnő latintanáraként írt Mária mindössze néhány óráig tartó, rövidesen annulált házassága alkalmából. Rövidsége ellenére költőjének hosszas sikert hozott. A magyar prózai fordítás párhuzamos latin szöveggel olvasható.

II. Rákóczi Ferenc és a veritas-gondolat

II. Rákóczi Ferenc életművének nincs olyan része, amelyben ne foglalkozna valamilyen formában a veritas kérdésével. Jóllehet írásaiban eltérő arányban és hangsúllyal, folyamatosan keveredik a történelmi, teológiai, morális, logikai és filozófiai gondolkodás, s a vallási, politikai és etikai irodalom műfajai „összeötvözve” jelennek meg, a művek ebben a vonatkozásban egymásra utalnak. Rákóczi Augustinus nyomán, kamalduli-janzenista ösztönzésre, grosbois-i olvasmányélmények és a rodostói magánkönyvtár felhasználásával foglalkozott az igazság kérdésével. Az alapvetően bibliai és augustinusi eredetű, Janseniuséhoz és több más szerzőéhez közel álló fogalomhasználat révén a művek többféle igazságfelfogással szembesítenek, miközben a szerző folyamatosan azt igyekszik bizonyítani, hogy ezen a téren is önállóan gondolkodik, és véleménye különbözik másokétól. Rákóczi veritas-koncepciója éppúgy szinkretista jellegű, mint a bűnről, a kegyelemről, a szabad akaratról, az eleve elrendelésről és a kiválasztottságról alkotott felfogása. A veritas Rákóczi számára személyes fogalom, egyben a művek alapvető tényezője és fontos szervező elve, de nem egyenlő mértékben, s nem vált olyan mértékben rögeszmévé, mint például Saint-Simonnál.

Leonardo da Vinci Bestiáriumának antik és középkori forrásai

Leonardo irodalmi írásai (mesék, aforizmák, próféciák és szellemes mondások) között olvasható egy 1494 körül írt, 96 állat leírását tartalmazó Bestiárium is. Jelen tanulmány célja a legfontosabb antik és középkori források bemutatása, és Leonardo írásának e különböző (egyébként könyvtárában is szereplő) szövegekkel való összevetése. A fő források – Id. Plinius a zoológiai referenciák, Cecco d’Ascoli L’Acerba című műve az állatszimbolika, a Fiore di virtù az erkölcsiségek szempontjából történő – bemutatása révén Leonardo állatos jegyzeteinek céljaira is rávilágít a tanulmány. A zooszimbolikai ismeretek festői kifejezőkészségét és látásmódját gazdagították, így befejezésképpen Leonardo néhány olyan festménye és vázlata kerül előtérbe, amelyek esetében az állatok ábrázolásmódja nyilvánvalóan ezeket a művészi célokat igazolja.