Magyar Egyetemi Filmdíj: lehetséges fogalmi keretek és tanúságok (2019/2021)

Tanulmányomban az első ízben idén megszervezett Magyar Egyetemi Filmdíj (MEF) koncepcióját, a kezdeményezés forrásait, pedagógiai céljait vizsgálom, és a lebonyolítás során szerzett tapasztalatokat felhasználva a versenyfilmeket elemzem. Célom a 2019-es év magyar filmterméséből a MEF szervezői által közösen kiválasztott hat alkotás közös metszeteinek és megkülönböztető jegyeinek a feltárása, mely vetületek kijelölésekor a kritikai és pedagógiai feldolgozás mikéntje és mintázata, a problémaérzékenység fejlesztésének a keretei is meghatározására kerülnek. A listán szereplő filmek értelmezésemben a kortárs magyar filmkultúrában zajló esztétikai, műfaji és társadalomábrázolási folyamatokat teszik olvashatóvá, egyfelől a művészfilmes és műfajfilmes beszédmódok keveredését, másfelől a magyar film fesztivál- és közönségsikereire, avagy azok hiányára magyarázatot kínáló tematikai csomópontok létrejöttét és átalakulását. A tanulmány két csoportba sorolva vizsgálja a filmeket és a fentebb említett szempontokon túl azt vizsgálja, hogy az egyes alkotások trauma-ábrázolása mennyiben járul, vagy nem járul hozzá a válságtapasztalatok iránt érzékeny nyilvánosság kialakulásához, a társadalmi mentalitások megértéséhez, formálásához.

A hős a poszthumanista dokumentumfilmben : Hűség (Szekeres Csaba, 2019)

A tanulmány Szekeres Csaba Hűség című dokumentumfilmjét elemzi, amely egy alzheimeres nő mindennapjaiba nyújt betekintést. A tanulmány irányító kérdése, hogy miként tekinti a néző „hősnek” a film szereplőjét. A filmi hősre irányuló kérdés kiindulópontját Jennifer M. Barker gondolata képezi, aki szerint a filmes azonosulás alapvető módozata a korai gyerekkorból származik, amikor a pár hónapos gyerek a szülővel nonfiguratív és időbeli játékokat játszik. A tanulmány a filmes azonosulás és a filmi mozgások közötti közvetlen reláció fennállását vitatja. Mivel az Alzheimer egyik alapvető vonása a beteg kommunikatív gátoltsága, ezért a néző nem képes a film hősére az interszubjektív kommunikáció Barker által feltárt mintázatai alapján ráhangolódni. Érvelése szerint az interaffektív viselkedés leírása során használt vitalitásfogalom olyan előfeltevésekkel terhelt, amelyek a néző és a hős viszonyát az időbeliség és a kommunikáció leszűkített fogalmára korlátozza. A „hős” és az ágencia közötti viszony újragondolásával a tanulmány a hősészlelés alapját abban fedezi fel, hogy a néző a dokumentumfilm hősével való viszonyát a phüszisz idejében való benneállásában tapasztalja meg. A phüszisz idejében való részesedés, annak közvetlenül nem megragadható időbelisége mint az eltűnés feltárulása avatja a film nézője számára a film hősét hőssé.

Női érzékek : Rendezőnők nőalakjainak fenomenológiai olvasata

A dolgozat a fenomenológiai filmelmélet, azon belül is elsősorban Vivian Sobchack elgondolásaiból kiindulva női alkotók női főszereplős alkotásainak fenomenológiai szempontú olvasására tesz kísérletet. A Merleau-Ponty egzisztenciális fenomenológiáját a filmelmélet számára továbbgondoló Sobchack a testiesült filmbefogadást, a film és a néző teste közötti értelemképző kapcsolatot vizsgálta. Olyan filmelemzést javasolt, mely a szokásos, a jelentésstruktúrákra koncentráló elemző beszédtől elmozdul a tapasztalat „sűrű és radikális leírása” felé. A szöveg, miután röviden összefoglalja a fenomenológia filmelméletben elfoglalt helyének kérdését és a feminista szempont és a fenomenológia összekapcsolhatóságának problémáját, a Sobchack által javasolt sűrű leírásra tesz kísérletet két, a közelmúltban készült film kapcsán (Kocsis Ágnes: Éden, 2020; Céline Sciamma: Portré a lángoló fiatal lányról, 2019). Az elemzések vizsgálják a nézőknek a haptikus képek által előidézett testi megszólítottságát; a szenzuális és a formális-strukturális filmszerkesztés egymáshoz viszonyított dinamikáját; a test és tér viszonyát a diegézisben és a nézőkhöz fűződő kapcsolatban; a térbeli trópusok kidolgozását; a nők egymás közötti nézésének szerkezetét. Mindezek alapján, az általánosítás igénye nélkül, a sűrű leírás segítségével a szöveg megkísérli megragadni e filmek sajátosan női szenzibilitását.

Film és gyerekjáték

A tanulmány Jean-Pierre Meunier gyerekjátékokra tett rövid utalásaiból indul ki, majd arra kérdez rá, hogy mit taníthatnak a gyerekjátékok Meunier filmes azonosulással foglalkozó modelljéről. Meunier magyarázata szerint a filmes azonosulás a „szinkretikus szociabilitásból”, valamint abból kikülönülve alakul ki. A szinkretikus társas hajlam az „anonim kollektivitás” állapota, amely a csecsemőkorra és a kora gyermekkorra jellemző, és felnőttkorban sem tűnik el teljesen. Azt vizsgálva, amit Daniel Stern „vitalitásformáknak” nevezett, pontosabb képet alkothatunk arról, hogyan történik meg a váltás a Meunier-féle „elsődleges interszubjektivitás” és a „privát interszubjektivitás” között. A vitalitásformák továbbá kiegészítik Meunier árnyalt leírását a nézők, a karakterek és a film közötti affektív kapcsolatról, mivel általuk fókuszba kerülnek az esztétikai mozzanatok, amelyek révén ez a kapcsolat létrejön.

A képernyő és a filmvászon hibridizációja: a videóchat és a videószelfi játékfilmes idézése (Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :), FOMO ‒ Megosztod és uralkodsz, Szép csendben)

A három kortárs magyar filmben azt vizsgálom, hogy a médiatechnológiák milyen szerepet játszanak a történetben az erőszak vagy visszaélés elkövetésében, dokumentálásában (rögzítésében) és bizonyításában. Az online mozgóképi telekommunikáció nemcsak a történet kibontakozásában vesz részt, hanem mozgóképi idézetként olyan intermediális aktusként fogható fel, mely a filmnarráció lehetőségeit is módosítja. A videóchat, a videószelfi és általában a számítógépes képernyő beemelése a játékfilmbe a filmvászon és a számítógépes képernyő működése közti különbségeket feszegeti, feltérképezi a szereplő narratív és digitális identitása közti határvonalat, valamint a fikciós teret kiterjeszti a hálózati térre, a történet időbeli összefüggéseit összekapcsolja a hálózatiság szimultaneitásával.

„Mert öleléssel kezdődik”. A gyermekek szexuális zaklatásának reprezentációja kortárs magyar és külföldi filmekben

Jelen dolgozatban a gyermekek szexuális zaklatásának reprezentációját vizsgáljuk a külföldi és magyar filmekben, olyan elemzési szempontok mentén, mint az ügyben résztvevő felek nézőpontjainak narratív működtetése, az intézményi, családi felelősségvállalás bemutatása és az esetleges állásfoglalás megjelenése. Először a külföldi filmek reprezentációs módjait vizsgáljuk, így A vadászat, a Kétely és A történet című filmeken keresztül próbáljuk bemutatni a zaklatás – és főként az abból eredő következmények – eredményes feldolgozási lehetőségeit. Ezután ugyanazon szempontok mentén a magyar filmekben is áttekintjük a téma megjelenítését; az elemzés középpontjába a Szép csendben című, 2019-ben készült film kerül. Ugyanakkor tágabb kontextusban a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) és a FOMO – Megosztod és uralkodsz című filmeket is megvizsgáljuk, mivel azok jól – és különböző módokon – egészítik ki a fiatal korosztályban történő bántalmazás témájának magyar feldolgozását. A filmes példák vizsgálatán keresztül így látható lesz, milyen alternatívákkal dolgoznak az egyes alkotók, és hogyan helyezhető el ebben a tendenciában a tanulmány fókuszát adó Szép csendben című film. Az összevetés során feltűnő konklúzió, hogy a külföldi alkotások – a magyar filmekkel ellentétben – nem a téma érzékeny kezelésével kísérleteznek, hanem komplex narratívákon keresztül mélyebb kontextust is igyekeznek megteremteni, egyfajta tézist, állásfoglalást is kifejezve.

Sorsváltozatok a jelenlétben. Az újrakezdés lehetőségei Tóth Barnabás Akik maradtak és Török Ferenc 1945 című filmjében

Jelen tanulmány az emlékezet és a holokauszt kapcsolatát, valamint a magyar posztholokauszt, vagyis a második világháború utáni időszak mozgóképes megjelenítését vizsgálja az Akik maradtak (2019) és az 1945 (2017) című filmekben. A vizsgálat elsősorban a holokausztemlékezet és a holokausztot reprezentáló magyar filmek sajátosságain keresztül közelít a két film értelmezési lehetőségeihez. A tanulmány középpontjában az áldozatok és a kollaboránsok traumatizáltsága áll, és arra keresi a választ, hogy miképpen jelenik meg e két identitás az említett filmekben. Az elemzés egyik célja az Akik maradtak optimizmusának részletes vizsgálata, valamint a különböző emberi sorsok újrakezdési lehetőségeinek bemutatása Tóth Barnabás és Török Ferenc filmjén keresztül.

„Én, engem és magam”: A home movie kísérteties hatásáról

A home movie attitűd egyike a filmes identifikáció Jean-Pierre Meunier által megjelölt három modalitásának, amellyel A filmes tapasztalat struktúrái: a filmes azonosulás (Les Structures de l’expérience filmique: L’identification filmique, 1969) című kötetében foglalkozik. Jelen esszé egyrészt próbára teszi ezt az elméletet, másrészt pedig lerója tiszteletét Meunier heurisztikus fenomenológiai meglátásai előtt. Azokra az esetekre koncentrál, amelyekben a home movie nézőjének képernyőn kívüli énképe [self-image] hirtelen találkozik a képernyőn szereplő képi önmagával [image-self]: ezen azonosulás szerkezete pedig egészen különbözik azoktól az esetektől, amikor a képernyőn megjelenő más személyekkel azonosulunk. Gyakran kísértetiesként éljük meg ezt a helyzetet, így ez nem csupán egy apró különbség, hanem akár át is alakíthatja azt, amit Meunier a home movie tapasztalat alapvető jellemzőjének és általános fenomenológiai tapasztalatának tart.