Intézményi környezet és helyi fejlesztések: elköteleződések szabta lehetőségek a telepprogramok megvalósításában

A helyi tudásra és adottságokra építő fejlesztési megközelítés (place-based approach) több mint egy évtizede az Európai Unió (EU) kohéziós politikájának egyik meghatározó módszertani megközelítése. Célja a társadalmi kirekesztés és a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése egy olyan többszintű kormányzási intézményrendszeren keresztül, amelyben a helyi kapacitásokat és tudásokat a fejlesztéspolitikai mező magasabb területi szintjeiről érkező, külső források bevonásával mobilizálják. A helyi adottságokból kiinduló fejlesztési paradigma kritikusai szerint az EU tagállamok közigazgatási és fejlesztéspolitikai intézményrendszere erősen heterogén, s ebből adódóan a helyi adottságokból kiinduló fejlesztési beavatkozások eltérően, különböző eredményességgel működhetnek az egyes országokban. Azaz, a helyi adottságokra építő fejlesztések mindig a nemzeti közigazgatási és fejlesztéspolitikai intézményrendszerben értelmezhetők, annak keretei, működési mechanizmusai, a különböző területi szintek közötti együttműködés, az információk és források áramlása, a kompetenciák és kapacitások megosztása meghatározza a helyi fejlesztések mozgásterét a fejlesztési koalíciók kialakítására és működtetésére, a helyi fejlesztési elképzelések és célok megvalósítására. A helyi adottságokra építő fejlesztések vizsgálatakor ezért egyszerre kell figyelembe venni a vertikális - különböző területi szintek intézményei - és a horizontális - helyi szinten kialakuló fejlesztési koalíciók és együttműködések – kapcsolatok, kompetencia és kapacitás megosztások jellemzőit, működési mechanizmusait. Tanulmányunkban bemutatjuk, hogy az állam által kialakított fejlesztéspolitika intézményi és szabályozási keretei milyen lehetőségeket kínálnak a helyi szintnek a „telepfelszámolás”, azaz a szegregációs folyamatok megállítása és a lakóhelyi szegregáció oldásának kezelésére, és egy jó gyakorlatként megjelenő esettanulmány alapján bemutatjuk, hogy ez mennyiben találkozik a helyi adottságokkal és tudással, valamint a helyi szinten megfogalmazódó igényekkel és lehetőségekkel, a fejlesztési elképzelések megvalósításához helyi szinten milyen erőforrásokat lehet és kell mozgósítani.

Environmental Justice and its geographical aspects in Hungary

In recent decades, environmental justice has become a defining concept in socio-spatial inequality research, political debates, and activism. Environmental justice research, which is essentially based on theories of social and spatial justice and providesa normative framework for thinking, focuses on the unequal distribution of environmental harms and risks and their social consequences. Environmental justice research aims to explore the economic, social, health, and legal differences that individuals and groups face in their environment as a result of environmental processes, decision making, power relations, and law enforcement practices. This is largely related to the subjective perception of individuals and the perception of injustices by different actors. In the vast majority of environmental justice studies, spatiality provides a framework for interpreting and understanding environmentally unjust situations and processes. Environmental justice is therefore not only a natural, but also a socially dependent phenomenon, in which the key element is nevertheless the non-human factor (e.g. environmental events such as floods), which affects individuals and groups indifferent ways. As a result, an environmentally unjust state and situation may occur. The evolved injustices also interact with inherited spatial inequalities, existing socioeconomic systems, and the institutional structures that originally shape them. This paper summarizes the theoretical framework of environmental justice in geography and spatial sciences. The study adapts the theory of justice to post-socialist and Hungarian specificities and forms of environmental injustice, and examines decision-making processes and the perception of risks. In Hungary social problems and differences have been increasing in recent decades, and marginalisation and polarisation processes have added new spatial patterns to existing inequalities, directly and indirectly affecting environmental processes as well. Attempts at eliminating environmental injustices have resulted in new injustices, or deepened existing ones, due to the lack of a complex socio-environmental spatial approach of interventions. The solution to these injustices presupposes the effective and meaningful involvement of the affected people in policy-making and implementation processes, regardless of gender, age, origin, identity, or income. Otherwise, the unjust situation will persist and crisis areas affected by environmental injustices may develop.

Interventions and intersections: institutional environment and local level autonomy in LEADER. A comparative study

In 2010, when hope emerged that the new conservative government would improve the governance of the LEADER Programme, the Naturama Alliance, a co-operative network of seven Hungarian LAGs, issued a Declaration that summarised procedural issues to be addressed by a revision[1]. After introducing the alliance, the first chapter was entitled “Decentralisation and Autonomy”, indicating the direction of the desired shift towards a more autonomous operation. The LEADER Programme is scrutinised in this article from the point of view of autonomy and local democracy, exploring to what extent these are linked with or distinct from higher level governance transformations towards decentralisation or recentralisation. Theoretical approaches derived from rural and government studies are interpreted in the first sections of the paper, exploring the debate regarding the correlation of autonomy and local democracy and the way it is manifested in LEADER. Most authors regard LEADER as a promoter of local democracy and identify a positive correlation between democracy and an enhanced local autonomy. However, a consensus among scholars also seems to be unfolding from these studies suggesting that the scope of ‘LEADER democracy’ is mostly narrow, restricting participation to more resourceful social groups due both to the ‘thematic filters’ of the Local Development Strategy and to ‘procedural filters’, such as capacities allocated to the staff for animation and assistance to overcome difficulties of application. The empirical research background of this article is provided by two case studies, which were conducted in 2018-2019, one in England (Northumberland Uplands) and one in Hungary (Balaton Uplands), two states with complex recent histories and trajectories in terms of devolution of governance to lower levels and local autonomy. The secondary interpretation of these case studies focuses on the degree of participation and autonomy of LAGs. The analysis reveals that the degree of autonomy (and to some extent of participation) declined in both countries in the last iteration compared to the 2007-13 programming cycle. It has also been uncovered that rather than the ‘post transition’, recentralised Hungarian context, it was the British institutional system and governance tradition that permitted more top-down intervention and less autonomy for the LAGs. [1] A NATURAMA Szövetség Akciócsoportjainak javaslatai az UMVP III. IV. tengelye intézkedéseinek hatékonyabb megvalósítása érdekében. [Suggestions of the NATURAMA Alliance for the more effective implementation of III-IV axes of the RDP], 2010. http://leadercontact.com/images/stories/https___leaderkontakt.pdf

Igazságos szolgáltatások? A közérdekű szolgáltatások fejlesztésének hatása a társadalmi térbeli viszonyokra

A társadalmi és térbeli igazságosság koncepciói arra a kérdésre keresik a választ, hogyan kezelhetők a társadalmon belüli egyenlőtlenségek méltányos módon, és hogyan lehet egyenlő lehetőségeket biztosítani a társadalom tagjai számára. Ennek a kérdésnek a megválaszolásában kulcsszerepe van a szolgáltatások fenntartásának: hogyan biztosítható különböző szolgáltatások igazságos és méltányos ellátása ezek meglétét, elérhetőségét, megfizethetőségét vagy minőségét figyelembe véve. A közérdekű szolgáltatások ideájának alapelvei egy olyan európai társadalmi működésmódban gyökereznek, amely az egyenlő lehetőségek, társadalmi jólét, szolidaritás és kohézió elérését célozza. Ezek a társadalmi és térbeli igazságosságot érintő törekvéseknek is központi elemei. A vizsgált esettanulmányok tapasztalatai azt jelzik, hogy bár a közérdekű szolgáltatások biztosításával kapcsolatos helyi kihívások bizonyos mértékig kezelhetők (pl. az életkörülmények javítása), a helyi szolgáltatások fejlesztését célzó programok a társadalmi és térbeli szempontból igazságtalan helyzetek és hierarchikus függőségek újratermelését is eredményezhetik az elosztási mechanizmusok és intézményi gyakorlatok hiányosságai miatt. Az ebben a folyamatban részt vevő aktorok szerepe, felelőssége és erőviszonyaik mind alapvető fontossággal bírnak, minthogy ők képeznek kapcsot az elismert és érvényesíteni kívánt elvek, illetve a tényleges megvalósítás között. A társadalmi és térbeli igazságosság koncepciói arra a kérdésre keresik a választ, hogyan kezelhetők a társadalmon belüli egyenlőtlenségek méltányos módon, és hogyan lehet egyenlő lehetőségeket biztosítani a társadalom tagjai számára. Ennek a kérdésnek a megválaszolásában kulcsszerepe van a szolgáltatások fenntartásának: hogyan biztosítható különböző szolgáltatások igazságos és méltányos ellátása ezek meglétét, elérhetőségét, megfizethetőségét vagy minőségét figyelembe véve. A közérdekű szolgáltatások ideájának alapelvei egy olyan európai társadalmi működésmódban gyökereznek, amely az egyenlő lehetőségek, társadalmi jólét, szolidaritás és kohézió elérését célozza. Ezek a társadalmi és térbeli igazságosságot érintő törekvéseknek is központi elemei. A vizsgált esettanulmányok tapasztalatai azt jelzik, hogy bár a közérdekű szolgáltatások biztosításával kapcsolatos helyi kihívások bizonyos mértékig kezelhetők (pl. az életkörülmények javítása), a helyi szolgáltatások fejlesztését célzó programok a társadalmi és térbeli szempontból igazságtalan helyzetek és hierarchikus függőségek újratermelését is eredményezhetik az elosztási mechanizmusok és intézményi gyakorlatok hiányosságai miatt. Az ebben a folyamatban részt vevő cselekvői csoportok szerepe, felelőssége és erőviszonyaik mind alapvető fontossággal bírnak, minthogy ők képeznek kapcsot az elismert és érvényesíteni kívánt elvek, illetve a tényleges megvalósítás között.

A „siker kovácsai”: Biztos Kezdet Házak és Tanodák intézményesülésének dilemmái

Tanulmányunkban a Biztos Kezdet gyerekházak és tanodaprogramok működésének vizsgálatán keresztül arra keressük a választ, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek esélyeinek növelését célzó programoknak milyen strukturális körülmények között kell teljesíteniük missziójukat, és e körülmények miként befolyásolják a programok hatását a társadalmi egyenlőtlenségekre. Írásunk két esettanulmányt mutat be: egy nagyvárosi Biztos Kezdet házban és egy kisvárosi tanodában végzett etnográfiai kutatás alapján igyekszünk választ adni kérdéseinkre. Tanulmányunkban abból a fejlesztéskritikai alap‐vetésből indultunk ki, hogy a fejlesztői projektek csak úgy tudnak fennmaradni, ha illeszkednek a fennálló társadalmi, gazdasági, politikai erőviszonyok diktálta feltételekhez, sebből az következik, hogy szükségszerűen részei a társadalmi egyenlőtlenségeket (újra)termelő struktúráknak. Ugyanakkor e kritikák azt is hangsúlyozzák, hogy a strukturális kényszerek hatásai a projekt megvalósítása során nagymértékben a szereplők (a fejlesztők, a célcsoport tagjai stb.) egyeztetési és értelmezési folyamatain múlnak. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a fejlesztői projektek résztvevői az adottlokális környezetben hogyan próbálják kezelni azt az ellentmondást, amely a fennállóstrukturális feltételekhez való kényszerű igazodás és az azok hatásának megváltoztatására irányuló fejlesztői tevékenység között feszül. A két vizsgált eset példáján nyomon követtük, hogy a program helyi szervezői hogyan értelmezik át a program célkitűzéseit meghatározó közpolitikai trendeket, próbálnak úgy eligazodni és navigálni a strukturálisfeltételek között, hogy érvényesítsék saját koncepcióikat a „sikerről”.

Hatékonyság és demokrácia: helyi kormányzási dilemmák a finn periférián

A tanulmány azt vizsgálja, hogy a helyi önkormányzásban és döntéshozatalban miképp kapcsolhatók össze a hatékonyság és a demokratikus elszámoltathatóság eltérő céljai és feltételei. Először egy rövid elméleti, szakirodalmi áttekintés alapján jellemezzük a helyi szint kormányzás különböző elemeit aszerint, hogy azokat a hatékonyság vagy az elszámoltathatóság céljainak rendelik-e alá. Ezt követően egy periferikus helyzet finn kisváros, Lieksa esettanulmányán keresztül igyekszünk közelebbről megvizsgálni a hatékonyság és elszámoltathatóság lehetséges összefüggéseit. Elnéptelenedéssel és forráshiánnyal küzdve, Lieksa 2015-től jelentősen átalakította kormányzási és menedzsment folyamatait annak érdekében, hogy hatékonyabb eszközöket nyújthasson fejlesztési céljainak megvalósításához, elsősorban a vállalkozói környezet javításához. Az átalakulás meghatározó eleme a 2015-ben elfogadott településfejlesztési stratégia, mely a gazdasági életképesség (helyi „vitalitás") célkitűzése mellett a közösség és az állampolgárok helyi döntéshozatalban való részvételének megerősítésére helyezi a hangsúlyt. Tanulmányunk a RELOCAL projekt keretében elvégzett szélesebb kör kutatás eredményein, a településen 2018-2019-ben készített interjúk és fókuszcsoportok anyagának feldolgozásán alapszik. Arra keressük a választ, hogy (1) milyen megfontolások vezérel(het)ik a helyi döntéshozókat a település új fejlesztési stratégiájának hatékony kivitelezése és a demokratikus elszámoltathatóság megvalósítása közötti egyensúlyozásban, illetve, (2) hogy mit érhet elcsupán a kormányzási, döntéshozatali folyamatok megújításával egy periferikus helyzet, területi hátrányokkal küzdő kisváros önkormányzata. Az esettanulmány rávilágít arra, hogy az önkormányzás hatékonysága és eredményessége nem választható el annak elszámoltathatóságától és legitimitásától. Megfelelő módon és arányban kombinálva, mechanizmusaik kölcsönösen erősíthetik egymást. A település vezetőinek azonban a különböző helyi érdekcsoportokkal és a település lakóival közös, reflektív tanulási folyamatban kell részt venniük ahhoz, hogy optimális választ találjanak az olyan összetett demográfiai, társadalmi, gazdasági kérdésekre, mint a „zsugorodás" (shrinking), vagy éppen a hatékony kormányzás és a demokratikus elszámoltathatóság közötti egyensúly megteremtése. Azonban, bár innovációk ugyan gyakran kényszerek hatására születnek, külső támogatás hiányában a helyi „öngyógyító" folyamatok eredményei rövid életűnek és sérülékenynek bizonyulhatnak.

Manifestations of spatial injustice and institutional practices (re)producing them

To address the manifestations of spatial injustices as illustrations of territorial underdevelopment, I utilize the divergent development framework that emphasizes the centrality of the state to development outcomes. By highlighting institutional practices, I stress the contribution of both the top-down and bottom-up agencies in making andpreserving some spaces in a deprived condition despite the agencies' declarative aim of offering solutions to reduce deprivations. Based on the RELOCAL research material, the ultimate aim of the article is to make a theoretical contribution to the interpretation of territorial underdevelopment as the result of a neoliberal spatial planning regime. After discussing its conceptual frameworks(in section 1), the article presents the brief historical summary of territorial inequalities in Romania (section 2) and the national territorial development policies (section 3). Afterwards, it examines some manifestations of territorial unevenness at the local level (section 4) and the local actions tackling spatial injustice (section 5).