scholarly journals Pembentukan Persepsi Pengungsi sebagai Ancaman oleh Partai Alternative für Deutschland di Jerman

2020 ◽  
Vol 7 (2) ◽  
pp. 188
Author(s):  
Liliana Dea Jovita ◽  
Elisabeth Dewi
Keyword(s):  
Alternative Für Deutschland

Krisis pengungsi merupakan permasalahan serius yang terus diperdebatkan dalam politik Eropa. Meningkatnya jumlah pengungsi yang masuk ke Eropa sejak tahun 2015 tersebut dikhawatirkan dapat menimbulkan ancaman terhadap aspek-aspek kehidupan masyarakat. Salah satu negara yang menerima jumlah pengungsi terbanyak adalah Jerman. Namun, di awal terjadi krisis pengungsi, Pemerintah Jerman tidak menganggap pengungsi sebagai ancaman, melainkan sebagai korban dari penindasan yang dialami di negara asalnya. Penolakan terhadap masuknya pengungsi ke Jerman justru datang dari partai sayap kanan di Jerman, yaitu Partai Alternative für Deutschland (AfD). Berbeda dengan Pemerintah Jerman, Partai AfD berpendapat bahwa pengungsi merupakan ancaman terhadap masyarakat Jerman. Artikel ini bertujuan untuk melihat bagaimana Partai AfD membentuk persepsi pengungsi sebagai ancaman, sekaligus upaya sekuritisasi yang dilakukan oleh partai. Penelitian dilakukan dengan menggunakan pendekatan konstruktivisme sosial, serta konsep keamanan non-tradisional dan konsep sekuritisasi. Metode pengumpulan data yang digunakan adalah studi Pustaka dan metode analisis yang digunakan adalah metode studi kasus, dengan kasus yang diteliti adalah krisis pengungsi di Jerman. Adapun hasil dari penelitian ini adalah Partai AfD membentuk persepsi bahwa pengungsi merupakan ancaman terhadap identitas kolektif masyarakat Jerman, demografi penduduk, perekonomian Jerman, serta keamanan internal maupun nasional. Hasil penelitian juga menunjukkan bahwa Partai AfD memanfaatkan persepsi pengungsi sebagai ancaman tersebut untuk meraih dukungan suara dalam Pemilu Federal Jerman tahun 2017.

Autoritarismus wird salonfähig in Deutschland: Ein Risikofaktor für körperliche Gewalt gegen Kinder?

2019 ◽  
Vol 47 (5) ◽  
pp. 453-465 ◽  
Author(s):  
Vera Clemens ◽  
Oliver Decker ◽  
Paul L. Plener ◽  
Elmar Brähler ◽  
Jörg M. Fegert
Keyword(s):  
Alternative Für Deutschland ◽  
Körperliche Gewalt

Zusammenfassung. Fragestellung: Autoritarismus bezeichnet ein Verhalten, das sich durch Aggression gegen Untergebene, Unterwerfung vor Autoritäten und Konventionalismus auszeichnet. Autoritarismus wird als ein zentraler Faktor bei der Entstehung rechtsextremer Ideologie vermutet. Bereits Horkheimer sah zudem einen engen Zusammenhang zwischen Autoritarismus und Gewaltausübung in der Erziehung. Vor dem Hintergrund der aktuellen Zunahme rechtsextremer Ideologien, die sich sowohl gesellschaftlich als auch parteipolitisch manifestiert, war es das Ziel dieser Studie, den Zusammenhang von autoritärer und rechtsextremer Ideologie und der Befürwortung von körperlicher Gewalt als Erziehungsmethode zu untersuchen. Methodik: Es erfolgte eine querschnittliche Untersuchung in einer repräsentativen Stichprobe der deutschen Bevölkerung (N = 2524). Ergebnisse: Körperstrafen wurden von 44.5 % der Teilnehmenden befürwortet. Wurden autoritäre und rechtsextreme Einstellungen berichtet, stieg die Befürwortung von körperlicher Gewalt in der Erziehung von Kindern. Hinsichtlich der Parteipräferenz zeigten die Teilnehmenden, die angaben, die Alternative für Deutschland (AfD) zu präferieren, die höchste Rate an Unterstützern für Körperstrafen. Schlussfolgerungen: Die dargestellten Ergebnisse weisen darauf hin, dass die Zustimmung von Körperstrafen in Deutschland weiterhin sehr verbreitet ist und dass Kinder von Eltern mit autoritären und rechtsextremen Einstellungen eine Risikogruppe für körperliche Gewalt sind. Ein erhöhtes gesellschaftliches Bewusstsein für diese Risiken ist vor dem Hintergrund der Zunahme rechtsextremer Ideologien notwendig.

Competing for Loyalists? How Party Positioning Affects Populist Radical Right Voting

2021 ◽  
pp. 001041402199716
Author(s):  
Winston Chou ◽  
Rafaela Dancygier ◽  
Naoki Egami ◽  
Amaney A. Jamal
Keyword(s):  
Experimental Evidence ◽  
Status Quo ◽  
Radical Right ◽  
Immigration Policies ◽  
Populist Radical Right ◽  
Alternative Für Deutschland ◽  
Party Loyalty ◽  
The Status ◽  
Radical Right Parties ◽  
Voter Groups

As populist radical right parties muster increasing support in many democracies, an important question is how mainstream parties can recapture their voters. Focusing on Germany, we present original panel evidence that voters supporting the Alternative für Deutschland (AfD)—the country’s largest populist radical right party—resemble partisan loyalists with entrenched anti-establishment views, seemingly beyond recapture by mainstream parties. Yet this loyalty does not only reflect anti-establishment voting, but also gridlocked party-issue positioning. Despite descriptive evidence of strong party loyalty, experimental evidence reveals that many AfD voters change allegiances when mainstream parties accommodate their preferences. However, for most parties this repositioning is extremely costly. While mainstream parties can attract populist radical right voters via restrictive immigration policies, they alienate their own voters in doing so. Examining position shifts across issue dimensions, parties, and voter groups, our research demonstrates that, absent significant changes in issue preferences or salience, the status quo is an equilibrium.

scholarly journals Radikális jobboldal és új nacionalizmus : A radikális jobboldal mint válasz a nemzetállami szuverenitást érő kihívásokra egyes nyugat-európai országokban

2021 ◽  
Author(s):  
◽  
András Hajdú
Keyword(s):  
Front National ◽  
Alternative Für Deutschland ◽  
Marine Le Pen

2015-ben új radikális jobboldali képviselőcsoport (Europe of Nations and Freedom, ENF) alakult az Európai Parlamentben, amely típusú frakció léte a korábbi ciklusokban különleges helyzetnek számított az intézmény működésében. Korábban a politikatudományban is az az álláspont uralkodott, hogy hosszútávon ilyen típusú kooperáció nem lehet sikeres (Almeida, 2010; Mudde, 2007:172-181; Startin, 2010) az EP-ben. Az új frakció azonban a korábbi kísérleteknél szorosabb, hosszabb távú és intézményi környezetben is megjelenő együttműködéssé vált. Létrehozását még 2013-ban kezdeményezte Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (Front National, FN) és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (Partij voor de Vrijheid, PVV) elnöke. Előbbi pártot a szakirodalom a radikális jobboldal prototípusának tekinti (Kitschelt – McGann, 1995; Rydgren, 2005; Hainsworth, 2008), Wilders azonban a legnagyobb holland liberális párt (Volkspartij voor Vrijheid en Democratie, VVD) politikusa volt korábban. A disszertáció kutatási kérdése az volt, hogy mi az, ami összeköti a rendkívül ellentétes előélettel rendelkező, rendkívül különböző nemzeti politikai környezetben tevékenykedő radikális jobboldali pártokat. A kutatás módszertani alapját a legkülönbözőbb esetek elve (most different cases) adta, amelyet követve a 2015-2019 között létező ENF-frakció 2017-ben nemzeti parlamenti választáson induló pártjait hasonlítottam össze: az FN és PVV párosa kiegészült az Osztrák Szabadságpárttal (Freiheitliche Partei Österreichs, FPÖ), továbbá kontrollesetként az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) párttal. A dolgozat elméleti alapját a törésvonalakra épülő politikai struktúra, pártrendszer, valamint a pártcsalád fogalma képezte. A négy párt programjaiban egy komparatív kutatás keretében azt vizsgáltam meg, hogy milyen reakciót adnak az európai politikai életet átalakító négy folyamatra: az európai integrációra, a migrációra, a gazdasági átalakulásra és a reurbanizációra. Ezt egészítette ki a négy párt politikai elitjének elemzése, a rájuk vonatkozó adatok és következtetések összevetése a szakirodalomban elfogadott álláspontokkal, ami segítette annak megértését, hogy mennyire mélyek azok a politikai konfliktusok, amelyeket a radikális jobboldali pártok megjelenítenek, mennyire fejezik ki a klasszikus és új törésvonalakat. Bartolini és Mair (1990), valamint Róna (2008) definícióját követve azokat a politikai konfliktusokat tekintettem törésvonalnak, amelyek empirikus (tartós szociodemográfiai különbségek a szavazótáborok között), normatív (társadalmi csoportok adott konfliktussal kapcsolatos értékei is markánsan különböznek) és szervezeti (a pártok elitjének szociokulturális jellege megfelel a pártok konfliktusban elfoglalt helyzetének) szinten egyaránt azonosíthatóak. A törésvonalak segítségével leírhatók azok a strukturális változások, amelyek befolyásolják a pártok működését. Kutatásom konklúziója, hogy a négy párt a nemzeti szuverenitást érő globális kihívásokat, az új társadalmi konfliktusokat nemzeti hatáskörben, lokális megoldásokkal tartja a leghatékonyabban kezelhetőnek. Ennek értelmében a nemzetállamot kell megerősíteni és átalakítani annak érdekében, hogy ismét képes legyen nemzetépítési projektet végrehajtani, a korábbi, válságjelenségekkel küzdő, átalakuló és széteső keretek helyére új közösséget építeni. Ez az új, nemzetállami szerepet felértékelő, a nemzetállamot mint politikai közösséget újjáépíteni kívánó politika képezi az új nacionalizmus ideológiai alapját. Az újdonságot a nemzeti szuverenitás központi kérdéssé emelése jelenti, amely központi ügyként (omnibus issue) hat át minden közpolitikai területet. A nacionalista politika összetettsége (Tamir, 2019) teszi lehetővé, hogy a vizsgált pártok komplex társadalmi változásokra adott válaszaihoz a nacionalizmus biztosít hátteret. A nemzeti szuverenitást hirdető politikusok többsége az utóbbi évtizedekben a mainstream pártok perifériájára sodródott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a hagyományos kormányzó pártok álláspontja uniformizálttá vált a fentebb tárgyalt témákban. A disszertáció keretében vizsgált pártok politikai programját viszont az állam által végrehajthatónak vélt nemzetépítés gondolata szervezi rendszerré, ami ráadásul egyre kevésbé találkozik riválissal a nyugat-európai pártok és politikai eszmei kérdésekkel foglalkozó műhelyek részéről.

scholarly journals Populist Elements in the Election Manifestoes of AfD and UKIP

2019 ◽  
Vol 67 (3) ◽  
pp. 265-282 ◽  
Author(s):  
Michael Kranert
Keyword(s):  
European Union ◽  
United Kingdom ◽  
Political Culture ◽  
Political Science ◽  
Discourse Community ◽  
Alternative Für Deutschland ◽  
The People ◽  
Election Manifestos ◽  
The Difference ◽  
Political Differences

Abstract The term populism is omnipresent in current political science and political discourse. This paper discusses how so-called “populist” discourse is linguistically construed in the 2017 election manifestos of the German Alternative für Deutschland (AfD) and the British United Kingdom Independence Party (UKIP). It does so by operationalising populism concepts from political science, specifically the difference between exclusive and inclusive populism. In order to investigate how “populist” discourses depend on the respective political culture of a discourse community, these categories are employed in a corpus based comparative politico-linguistic analysis. Based on a corpus of German and British election manifestos from 2017, the paper demonstrates that both UKIP and the AfD combine elements of in inclusive populism based on demands of a democratic renewal, and an exclusive populism based on the idea the people as a homogeneous ethnos. The discursive realisation, however, differs because of general historic and political differences such as Britain being a state of four nations and the AfD aiming to avoid a rhetoric known from Germany’s past. Particularly pronounced are differences in the delineation to the enemy “European Union” as both parties link their euro-sceptical discourse to different central signifiers of the German and British political culture.

Sign in / Sign up

Export Citation Format

Share Document