caminho do meio para loucos: tradução indireta de nove poemas de Gendun Chopel

Esta tradução anotada de uma seleção representativa de poemas de Gendun Chopel, monge-andarilho do Tibete e também seu primeiro exilado social, contextualiza a poesia na trajetória incomum dessa vida no início do século XX. Argumento que Chopel era um tibetano progressista, cuja ars poetica, na fronteira entre tradição e modernidade, superando o treinamento clássico em literatura budista, é um contraponto à imagem utópica e irreal do Tibete no mundo ocidental.

“Humor Saves Steps”

Marianne Moore treats humor as a way to recognize what we have in common with others and to create understanding across difference. In her early work, Moore experiments with combinations of satire and empathy. In “A Prize Bird” and “The Wood-Weasel,” she uses humor as a test of friendship, and suggests that sympathetic laughter constitutes a distinctively American approach to collaborative artistic creation. Humor in “The Pangolin,” like the artists’ tools Moore discusses in the poem, is an end in itself and a way to discover new possibilities: it marks shared humanity and unites the human with the divine. Moore’s laughter occurs when we understand intuitively what it is like to be someone else; the more apparently unlike us the other, the more satisfying the laughter. Throughout Moore’s work, humor can be read as an ars poetica, modeling the synthesis of diverse components that she performs in her poetry.

Introduction

What rhetorical traditions did the Middle Ages inherit from antiquity? The first part of this chapter outlines those traditions: a partial corpus of Ciceronian rhetoric; Horace’s Ars poetica; the Rhetoric of Aristotle which was not known until the thirteenth century. The second part considers how emotions figure across rhetorical doctrine in antiquity and the Middle Ages. The third part of the chapter considers the relation of this work to emotions studies and history of emotions more broadly. The fourth part of this Introduction considers the relation between theory and practice, and the sources from which we draw our understanding of medieval rhetoric and the emotions: from theoretical treatises, from rhetorical practice, and the intersections of the two.

„Add nekem a tényt, és én szolgáltatom neked a jogot”

Dr. Tremmel Flórián professzor, a büntetőeljárási jog elismert magyarországi tudósa szabadidejében festeget és makamákat ír. A fent idézett rímes próza jól kifejezi Tremmel Flóriánnak az oktatás, a tudomány iránti mérhetetlen elhivatottságát, mi több, szeretetét. Követői egyszerűen Mesternek hívták. Fenyvesi Csaba, aki Tremmel professzor tanítványának tartja magát, a Mester ars poeticáját a tudás, a szeretet, a humor és a rend kvartettjében látja. Fenyvesi professzor szerint e négy kulcsszó „… vezérfonalul szolgálhat egy jogtanár, így az ünnepelt tevékenységében, szellemi felfogásában, kisugárzásában és amely – talán nem túlzó állítás – ars poetica-ként is megfogalmazható egy jogtanár, egy (iskolát teremtő) igazi Mester számára.” Tremmel Flórián 1941-ben Szombathelyen született. A szombathelyi premontrei Nagy Lajos gimnáziumban érettségizett, 1964-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett summa cum laude diplomát. Az egyetem elvégzését követően az Eljárásjogi Tanszéken előbb gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus lett. 1982-ben a magánvád körében írt disszertáció megvédésével kandidátusi címet szerzett. 1991-től a Büntető Eljárásjogi Tanszék vezetőjének nevezték ki. 1994-ben „A büntetőeljárás jogorvoslati rendszere” című előadással habilitált, és még abban az évben egyetemi tanárrá nevezték ki. 2005-től a Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék vezetője lett, 2007-től pedig professor emeritusként dolgozik. Tremmel Flórián a hazai és nemzetközi tudományos közéletben egyarán aktívan részt vett. 2003-ban a „Jog és jogászok a 21. század küszöbén” címmel rendezett jubileumi konferencián a bűnügyi tudományok alszekciójának szervezője volt, 2004-ben „Orvosok és jogászok a büntető igazságszolgáltatásban” címmel nemzetközi konferenciát szervezett. Ő hozta létre 2003-ban az egyre bővülő nemzetközi jogi fórumot, a Közép-Európai Bűnügyi Együttműködést. Tudományos és oktatói tevékenységét 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, 2006-ban a Pro Facultate Iuridico- Politica Universitatis Quinqueecclesiensis érdemérem arany fokozatával, 2007-ben pedig Arany Katedra-díjjal ismerték el. Több mint száz publikációja jelent meg, számos könyv, könyvrészlet, tanulmány szerzője. Legjelentősebb munkái a Magyar Büntetőeljárás tankönyv, a Magánvád, a Kriminalisztika tankönyv és atlasz (Fenyvesi Csaba társszerzővel), a Bizonyításelmélet, az Igazságügyi retorika, a Bizonyítékok a büntetőeljárásban, az Új magyar büntetőeljárás (társszerző Fenyvesi Csaba és Herke Csongor), a Büntetőeljárási alapelvek az Alaptörvényben, A büntető eljárásjog elmélete (társszerző Fenyvesi Csaba és Herke Csongor), a Bizonyítékok a büntetőeljárásban. Prof. dr. Tremmel Flóriánnal nyolcvanadik születésnapja alkalmából Dános Valér, a Belügyi Szemle főszerkesztője és Szabó Csaba felelős szerkesztő beszélgetett.

Melancholy and the Poetic Act

This chapter prepares for later discussion (in Part IV) of Les Fleurs du Mal as a poetic performance by examining how for Baudelaire poetry offers a palliative to melancholy through the creativity inherent in the poetic act itself. It offers a reading of ‘Une charogne’ as a form of ars poetica in which the very process of decomposition is perceived as essential to that of (re)composition. It then discusses the four ‘Spleen’ poems as illustrations of the nothingness of melancholy being transformed by the poetic act into a plenitude of activity and spectacle: a redemption, or buying back, of life from decay, entropy, and death. For the melancholic the world is a place of contingency and clutter, whereas the poet as alternative lawgiver reassembles the familiar and proposes new patterns of significance within which to situate the mess—or ‘le Mal’—of the human condition.

Horace and the Slip to Solitude

This chapter argues that Horace made the solitary sphere into a way of life. Against models of Horace’s persona and work that emphasize the contrast between public bard and coterie poet, it shows how the slip to solitude represented a pervasive gesture across his corpus. Proceeding chronologically, close reading of satires, Odes, and the relationship between the tale of the ostensibly mad man at Argos in the Epistle to Florus and the conclusion of the Ars poetica shows how the poet construed the solitary sphere in different ways in various genres, and how its representations formed an interconnected, self-encircling corpus. Throughout, review of the history of scholarship, including Richard Heinze’s theory of Horatian lyric, shows how Horatian poems have been re-socialized, how self-address works in a variety of Horatian genres, and how recovering Horace’s solitary sphere suggests a poet who had more in common with a Romantic than with a neoclassical spirit.

Christ lag in Todesbanden. Egy korál útja a középkortól Luther Mártonon át Johann Sebastian Bachig

"Christ lag in Todesbanden (Christ Lay in the Bonds of Death). A Chorale’s Journey from the Middle Ages through Martin Luther to Johann Sebastian Bach. One of the focal points of Martin Luther’s work as a reformer can still be discovered in his compositions. He wrote several lyrics in which he formulated essential dogmatic insights. These include the Easter song Christ lag in Todesbanden [Christ Lay in the Bonds of Death] based on the mediaeval Gregorian chant Victimae paschali laudes and its later version Christ ist erstanden, in which not only the joy over Easter and the resurrection of Christ can be found, but it also gives a picture of the reformer’s theological insights into the death of death and sin. After nearly two hundred years, Johann Sebastian Bach processes all seven verses of Luther’s song in his cantata of the same title (BWV 4), shortly after the death of his first wife. The Lutheran hymn of the resurrection will thus become a personal creed, an ars poetica, but at the same time we can find an exciting musical representation of Luther’s theological view of death in Bach’s composition. Keywords: Martin Luther, Johann Sebastian Bach, Protestant choir, death, resurrection "