Karbonátos Duna–Tisza közi homoktalajon vizsgáltuk a 0, 30, 90 és 270 kg/ha mikroelem-terhelés hatását a borsóra. A mikroelemek sóit egy ízben, a kísérlet indulásakor (1995 tavaszán) szórtuk ki Cr
2
(SO
4
)
3
, K
2
Cr
2
O
7
, CuSO
4
, Pb(NO
3
)
2
, Na
2
SeO
3
, ill. ZnSO
4
formájában. A 6 elem×4 terhelés = 24 kezelés×3 ismétlés = 72 (egyenként 7×5 = 35 m²-es alapterületű) parcellát jelentett. A termőhely a homoktalajokra jellemzően rossz vízgazdálkodású, aszályérzékeny és a főbb tápelemekkel (NPK) gyengén ellátott. A szántott réteg 0,7–1,0% humuszt, 2–3% CaCO
3
-ot tartalmaz, a talajvíz 5–10 m mélyen található. Alaptrágyaként 100–100–100 kg/ha N, P
2
O
5
és K
2
O hatóanyagot alkalmazunk évente az egész kísérletben. A főbb eredmények: – A zöldborsó 2 hónapos tenyészideje alatt mindössze 93 mm csapadékot kapott. Szennyezetlen talajon átlagosan 0,7 t/ha hüvely-, 1,0 t/ha mag- és 2,9 t/ha szártermést kaptunk. A szár 46%, mag 32%, hüvely 28% légszáraz anyagot tartalmazott. Fitotoxikus volt a Se- és Zn-kezelés. A 270 kg/ha Se-terhelésű parcellán a borsó gyakorlatilag kipusztult. A maximális Zn-terhelés a hüvely- és a maghozamát mintegy a felére, a szárét 1/3-dal csökkentette. A Cr(III), Cr(VI), Cu és Pb nem mutatott igazolható depressziót. A vízoldható – az 1. évben még erősen toxikus – Cr(VI) a 2. évben már a mélyebb talajrétegbe távozott. – Szennyezett talajon az elemdúsulások főként a vegetatív szárban voltak kifejezettek. A mag genetikailag védettebb, a Cr(III)-, Cr(VI)-, Pb- és Cu-terhelések hatása nem volt igazolható az elemtartalmak emelkedésében. A Zn-tartalom a kontrollhoz viszonyítva 1,7-szeresére nőtt maximálisan, míg a Se 283-szorosára. A szelén a tömegárammal bejut a gyökérbe és mozgása a növényen belül sem gátolt. A borsó magtermése humán fogyasztásra alkalmatlanná vált a megnőtt Pb- és Se-tartalma, míg takarmányozásra a mag- és melléktermés egyaránt az extrém Se-szennyeződése miatt. – Szennyezett talajon a borsó föld feletti termésébe maximálisan 7 g Cr, 12 g Pb és Cu, 80–90 g Se és Zn épült be ha-onként. A fitoremediáció időigénye – változatlan feltételeket feltételezve – a 270 kg/ha kezelésben közelítően 38–40 ezer év a Cr, 22–23 ezer év a Pb és a Cu, 800–1000 esztendő lehetne a Se és a Zn esetén. A fitoremediáció módszere a kismérvű diszperz szennyeződés alkalmával jelenthet reális alternatívát, amennyiben hiperakkumulátor nagytestű növényfajjal rendelkezünk. – A szennyezetlen talajon fejlődött zöldborsó fajlagos, azaz 1 t magtermés + a hozzátartozó melléktermés elemtartalma 32 kg N, 29 kg Ca, 17 kg K, 5 kg Mg, 4 kg P és 2 kg S volt. A kis termés töményedési effektust tükröz. A fajlagos tartalom felfelé torzít, nem ajánlható a szaktanácsadásnak, mert túltrágyázásra ösztönözhet. Valójában pedig a jövő évi trágyaigény hasonló szituációban csökkenhet a nagyobb utóhatások miatt (a fel nem vett és ki nem mosódott tápelemek a feltalajban maradhatnak). – A 2. év végén végzett talajelemzések szerint a maximálisan adott 270 kg/ha Cr(III) alig 1%-a, Cr(VI) 1,6%-a, Se 16%-a, Pb 30%-a, Zn 56%-a, ill. Cu 100%-a volt kimutatható a szántott rétegben NH
4
-acetát+EDTA-oldható formában, a kontrollhoz viszonyított elemdúsulásokat figyelembe véve. A réz jó kémiai oldhatósága fordított arányban állt felvehetőségével. A vízoldható Cr(VI) és Se részben már kimosódhatott a feltalajból. A Cr(III), Pb és Zn e módszerrel már jelentős részben ki nem mutatható formákká alakulhatott a talajban.
Effect of Sowing Dates, Irrigation Intervals and Organic Fertilizers on Growth and Productivity of Pea Plants (Pisum sativum L.) under Sandy Soil Conditions