The Riddle of Nonsustained Ventricular Tachycardia and Sudden Cardiac Death

Monomorphic ventricular tachycardia (VT) may occur in the presence or absence of structural heart disease. The standard therapy for patients with structural heart disease at high risk of sudden cardiac death due to VT is the implantable cardioverter defibrillator (ICD). While ICDs effectively terminate VT and prevent sudden cardiac death, they do not prevent recurrent episodes of VT, since the underlying arrhythmogenic substrate remains unchanged. However, shocks from an ICD increase mortality and impair quality of life. These limitations as well as continuous advancements in technology have made catheter ablation an important treatment strategy for patients with structural heart disease presenting with VT. Idiopathic ventricular arrhythmias include premature ventricular contractions and VT occurring in the absence of overt structural heart disease. In this setting, catheter ablation has evolved as the primary therapeutic option for symptomatic ventricular premature beats and sustained VTs and is curative in most cases. This chapter presents an overview of the principles of invasive diagnosis and treatment of monomorphic VTs in patients with and without structural heart disease and delineates the clinical outcome of catheter ablation. Finally, the chapter provides an outlook to the future, discussing potential directions and upcoming developments in the field of catheter ablation of monomorphic VT.

Download Full-text

Diabetes and arrhythmias

ESC CardioMed ◽

10.1093/med/9780198784906.003.0221 ◽

2018 ◽

pp. 941-944

Author(s):

Heikki Huikuri ◽

Lars Rydén

Keyword(s):

Heart Failure ◽

Ventricular Tachycardia ◽

Sudden Cardiac Death ◽

Vitamin K ◽

Cardiac Death ◽

Vitamin K Antagonists ◽

Left Ventricular ◽

Sustained Ventricular Tachycardia ◽

Patients With Diabetes ◽

Diagnostic Work

Cardiac arrhythmias are more common in subjects with diabetes mellitus (DM) than in their counterparts without diabetes. Atrial fibrillation (AF) is present in 10–20% of the DM patients, but the association between DM and AF is mostly due to co-morbidities of DM patients increasing the vulnerability to AF. When type 2 DM and AF coexist, there is a substantially higher risk of cardiovascular mortality, stroke, and heart failure, which indicates screening of AF in selected patients with DM. Anticoagulant therapy either with vitamin K antagonists or non-vitamin K antagonist oral anticoagulants is recommended for DM patients with either paroxysmal or permanent AF, if not contraindicated. Palpitations, premature ventricular beats, and non-sustained ventricular tachycardia are common in patients with DM. The diagnostic work-up and treatment of these arrhythmias does not differ between the patients with or without DM. The diagnosis and treatment of sustained ventricular tachycardia, either monomorphic or polymorphic ventricular tachycardia, or resuscitated ventricular fibrillation is also similar between the patients with or without DM. The risk of sudden cardiac death is higher in DM patients with or without a diagnosed structural heart disease. Patients with diabetes and a left ventricular ejection fraction less than 30–35% should be treated with a prophylactic implantable cardioverter defibrillator according to current guidelines. Beta-blocking therapy is recommended for DM patients with left ventricular dysfunction or heart failure to prevent sudden cardiac death due to arrhythmia.

Download Full-text

Ventricular tachycardia and sudden cardiac death might complicate the long-term outcome by patients after tetralogy of Fallot repair

Orvosi Hetilap ◽

10.1556/oh.2008.28303 ◽

2008 ◽

Vol 149 (23) ◽

pp. 1067-1069

Author(s):

Attila Mihálcz ◽

Csaba Földesi ◽

Tamás Szili-Török

Keyword(s):

Ventricular Tachycardia ◽

Sudden Cardiac Death ◽

Tetralogy Of Fallot ◽

Cardiac Death ◽

Term Outcome ◽

Long Term Outcome ◽

Cardioverter Defibrillator ◽

Tetralogy Of Fallot Repair

A Fallot-tetralógia miatti műtétet követően a hosszú távú túlélést befolyásoló tényezők közé tartozik a kamrai tachycardia és a hirtelen szívhalál. E betegek gondozásában érdemi segítséget jelent az implantálható cardioverter defibrillátor rendszer. A végleges pacemaker és/vagy implantálható cardioverter defibrillátor implantációját követően ritka, ám potenciálisan letális kimenetelű fertőzéses szövődmény az endocarditis. Ez esetben a leghatékonyabb kezelési mód a kombinált terápia, amely a beültetett készülék + elektródák teljes körű eltávolításából és agresszív antibiotikus kezelésből áll. Célkitűzés: Ilyen esetekben a tervezett reimplantáció különös óvatosságot igényel a nagyobb recidívaarány miatt, amelynek rizikója fokozottabb pacemakerdependencia esetén. Célunk olyan módszer alkalmazása volt, amelynek segítségével a recidíva kockázata minimálisra csökkenthető. Módszer: Esetünkben a korábban Fallot-tetralógia miatt többször műtött, pacemaker-, majd implantálható cardioverter defibrillátor beültetéseken átesett betegnél recidív endocarditis miatt készülék- és elektródaeltávolítást végeztünk, standard antibiotikus terápia alkalmazásával. A reimplantációt minithoracotomián keresztül végeztük. Az így elhelyezett sokkelektróda elégtelen működése miatt egy másik sokkelektródát szubkután vezettünk a hátsó mellkasfali régióba; rendszerünk az indukált kamrafibrillációt sikerrel szüntette meg. Megbeszélés: Esetismertetésünk demonstrálja a szubkután defibrillátorrendszer alkalmazhatóságát és előnyeit speciális körülmények fennállásakor. Felhívjuk a figyelmet arra a tényre, hogy ezt a technikát gyakrabban is lehetne alkalmazni olyan esetekben, amelyekben a transzvénás implantáció nem optimális.

Download Full-text