Összefoglaló.
Bevezetés: Az antitest közvetítette kilökődés a graftvesztés
gyakori oka a vesetranszplantáltak körében. Célkitűzés: Célul
tűztük ki, hogy ismertetjük a centrumunkban biopsziával igazolt humorális
kilökődéssel rendelkező betegeknek a kezelésre (standard kezelés: plazmaferézis,
immunglobulin, rituximab) adott válaszát, valamint hogy vizsgáljuk a proteinuria
grafttúlélésre kifejtett hatását és azt, hogy ezt a DSA-tól függetlenül teszi-e.
Vizsgáltuk az eGFR-, a DSA-MFI-értéknek az antirejekciós terápia hatására
bekövetkező változásait is. Módszer: 85 beteg retrospektív
analízisét végeztük el. A szövettani elemzésben a Banff-klasszifikációt vettük
alapul. A csoportok összehasonlításához kategorikus változók esetén a
Fisher-féle egzakt próbát, folyamatos változók esetén a Kruskal–Wallis-próbát
használtuk. Eredmények: A biopsziával igazolt humorális
rejekciós csoportba (ABMR-csoport) 19, a DSA-pozitív csoportba 14, a DSA-negatív
csoportba 52 beteget választottunk be. A DSA-érték az ABMR-csoportban 61,16%-kal
csökkent, a DSA-pozitív csoportban 42,86%-kal redukálódott (Fisher-féle egzakt:
p = 0,1). Az ABMR-csoportban 9 betegnek a jelentős, 4-nek a nephroticus mértékű
proteinuriája csökkenthető volt (az ABMR-csoport 68%-a). A legjobb grafttúlélés
a legalacsonyabb fehérjeürítésnél adódott. Az antirejekciós terápiát követően
készült biopsziákban: a glomerulitis, az interstitialis gyulladás, az arteritis
mértéke csökkent az antihumorális kezelés hatására, azonban krónikus
elváltozások jelentek meg. Következtetés: Az ABMR-csoportban az
antirejekciós terápiát követően a fehérjeürítés monitorizálása javasolt, hiszen
becsülhető vele a grafttúlélés. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1029–1037.
Summary.
Introduction: Antibody-mediated rejection is a common cause of
graft loss among kidney transplant recipients. Objective: We
aimed to describe the response of patients with biopsy-proven humoral rejection
to treatment (standard treatment: plasmapheresis, immunoglobulin, rituximab) in
our center. We also analyzed the effect of proteinuria on graft survival and
whether this effect is independent of donor-specific antibodies (DSAs). Changes
of eGFR and level of DSA following rejection treatment were examined.
Method: In this study, laboratory data of 85 patients were
analysed. Histological analysis was based on the Banff classification. Fisher’s
exact test was used for statistical analysis, and Kruskal–Wallis test was used
to compare patient groups per variable. Results: Data from 85
patients were processed retrospectively. 19 patients were selected for the
biopsy-confirmed humoral rejection group (ABMR group), 14 for the DSA-positive
group, and 52 for the DSA-negative group. DSA titer decreased by 61.16% in the
ABMR group after treatment and by 42.86% in the DSA-positive group (Fisher’s
exact test: p = 0.1). In the ABMR group, significant nephrotic proteinuria in 4
patients and severe proteinuria in 9 patients were reduced (68% of ABMR group).
The patients with the lowest protein excretion had the best graft survival. In
biopsies performed after antirejection therapy, the extent of glomerulitis,
interstitial inflammation, arteritis decreased with antihumoral treatment, but
chronic lesions appeared. Conclusion: Following treatment of
biopsy-proven ABMR, reduction of proteinuria predicts graft survival and should
be monitored as an important factor-predicting prognosis. Orv Hetil. 2021;
162(26): 1029–1037.