scholarly journals Инвазионная активность Trifolium pannonicum Jacq. в лесостепи Приобья

2019 ◽  
Vol 1 (18) ◽  
pp. 206-209
Author(s):  
Е. В. Боголюбова
Keyword(s):  
Festuca Pratensis ◽  
Elytrigia Repens ◽  
Poa Angustifolia

Представлены результаты оценки изменения видового состава и продуктивности двух природныхлуговых сообществ – злаково-люцернового и кострецового при семенном возобновлении в них Trifolium pannonicum, средиземноморско-европейского вида, интродуцированного в лесостепь Западной Сибири в качестве кормового высокопродуктивного долголетнего растения, устойчивого к болезням и вредителям. Показано, что при разрастании T. pannonicum урожайность обоих лугов увеличилась в 1,6–2,0 раза и изменилось долевое участие в составе травостоя отдельных видов. На внедрение T. pannonicum отрицательно реагировали такие доминанты луговых сообществ лесостепного Приобья, как Medicago falcatа, рыхлодерновинные злаки – Poa angustifolia, Dactylisglomerata, Festuca pratensis, а также большая часть видов лугового разнотравья. В то же время у длиннокорневищных видов злаков – Bromopsis inermis и Elytrigia repens отмечена положительная реакция на присутствиеT. pannonicum, выраженная в увеличении их продуктивности.

Old-field vegetation of the central part of the museum-preserve «The Kulikovo Field» (Tula region)

2015 ◽  
pp. 3-25
Author(s):  
E. O. Golovina
Keyword(s):  
Cichorium Intybus ◽  
Old Fields ◽  
Conyza Canadensis ◽  
Old Field ◽  
Melilotus Officinalis ◽  
Carduus Acanthoides ◽  
Lactuca Serriola ◽  
Elytrigia Repens ◽  
Stellarietea Mediae ◽  
Poa Angustifolia

The museum-preserve «The Kulikovo Field» is situated in the northern part of the Central Russian Upland within the forest-steppe zone near its northern border. There are a lot of abandoned fields, most of them left fallow since 1990–2000 years; the exact age of the old fields is unknown. Using the Braun-Blanquet approach as well as the method of K. Kopecký and S. Hejný (Kopecký, Hejný, 1974; Kopecký, 1992), the classification of the old-field vegetation of the central part of the museum-preserve was carried out. One derivate community, 2 basal communities (one of them with two variants), 3 communities and one association with three variants have been identified. The derivate community Conyza canadensis­ [Artemisietea vulgaris/Stellarietea mediae] is dominated by annual and biennial ruderal species: Conyza canadensis, Lactuca serriola and Carduus acanthoides. The association Convolvulo arvensis–Elytrigietum repentis is heterogeneous both in its floristic and subdominant composition and it can be divided into 3 variants. The variant typica represents monodominant communities where Elytrigia repens prevails. The variant Lactuca serriola is characterized by high constancy of Conyza canadensis, Lactuca serriola and some other ruderal plants and it represents coenoses dominated by Elytrigia repens with subdominants such as Lactuca serriola, Senecio jacobaea and Pilosella spp., mainly P. bauhini. The variant Cichorium intybus is dominated by Elytrigia repens with a subdominant Cichorium intybus; some mesophilous meadow species are often present. Variants Melilotus officinalis and Sonchus arvensis of the basal communityElytrigia repens–Cichorium intybus [Artemisietea vulgaris] are dominated by Cichorium intybus, Poa angustifolia and Elytrigia repens, the first of them also by Melilotus officinalis, Artemisia absinthium, and the second by Carduus acanthoides and Calamagrostis epigeios. Unlike the foregoing syntaxa the basal community Elytrigia repens–Cichorium intybus [Artemisietea vulgaris] is characterized by relative high constancy of some species pertaining to the order Galietalia veri, namely Fragaria viridis, Galium verum, Potentilla argentea. These species and also Poa angustifolia are the first steppificated meadow plants that appear in the old field communities under investigation. The community Pilosella bauhini [Onopordion acanthii] is dominated by Pilosella spp., mainly by P. bauhini that sometimes replaced by some ruderal plants, e. g. Achillea nobilis or Cichorium intybus. The peculiarity of this community is the low constancy and abundance of Elytrigia repens. The species of the orders Galietalia veri and Arrhenatheretalia play much noticeable role in the other syntaxa mentioned below, so these syntaxa are between the natural and synanthropic vegetation. The community Leucanthemum vulgare–Galium mollugo [Onopordion acanthii/Molinio-Arrhenatheretea] is distinguished by high abundance and constancy of some mesophilous and xeromesophilous meadow plants (Leucanthemum vulgare, Galium mollugo, Phleum pratense etc.). The community Artemisia marschalliana [Onopordion acanthii/Galietalia veri] is dominated mostly by Leontodon hispidus and Pilosella spp.; its peculiarity is a relatively high constancy of species common in the local steppificated meadows. The basal community Poa angustifolia [Galietalia veri/Artemisietea vulgaris] represents monodominant communities where Poa angustifolia prevails. Annual, biennial and some perennial ruderal species are rare in this variant, unlike most of the syntaxa mentioned above. The common feature of the last three syntaxa is subdominance of Fragaria viridis. It is known that the floristic composition of communities is changed during an old-field succession: the percentage of annual and biennial species declines and that of species pertaining to the classes of natural vegetation increases (Bonet, Pausas, 2007; Yamalov et al., 2008; Pankratova, Gannibal, 2009). Using the life-form and phytosociological spectrum of the syntaxa analysis an attempt to evaluate succession status of the described communities was made (tab. 9, 10). Based upon the results of this analysis, it is possible to suggest that the derivate community Conyza canadensis [Artemisietea vulgaris/Stellarietea mediae] is the earliest stage one can find in the investigated old fields. The variants Lactuca serriola and typica of the association Convolvulo arvensis–Elytrigietum repentis and the community Pilosella bauhini [Onopordion acanthii] are the next in the series. It seems that Pilosella spp. (P. bauhini and probably some other species of this genus) outcompete the pioneer species of initial stages, like Elytrigia repens, in some cases. The basal community Poa angustifolia [Galietalia veri / Artemisietea vulgaris] seems to be the most advanced stage: the percentage of annuals and biennials is minimal, and that of species pertaining to the syntaxa of natural vegetation of the high ranks, especially to the order Galietalia veri, increases greatly. Species richness of the communities is minimal at the most early stage, which is the peculiarity of the old-field vegetation (Pankratova, Gannibal, 2009; Ovcharova, Yamalov, 2013). Similar phenomenon was also noticed at the succession stages where strong dominant (Elytrigia repens or Poa angustifolia) pre­vails, regardless of how much advanced these stages are, the fact mentioned earlier (Prach, 1985). Species richness attains maximum at those stages of succession where the communities are polydominant and contain both early- and late-successional species, that was also previously described (Meiners et al., 2007).

Evaluation of mineral fertilizer effects in a long-term experiment on a planted sward

2010 ◽  
Vol 59 (2) ◽  
pp. 295-314 ◽  
Author(s):  
Imre Kádár
Keyword(s):  
Festuca Arundinacea ◽  
Dactylis Glomerata ◽  
Mineral Fertilizer ◽  
Phleum Pratense ◽  
Agropyron Cristatum ◽  
Festuca Rubra ◽  
Festuca Pratensis ◽  
Term Experiment ◽  
Long Term Experiment

Egy műtrágyázási tartamkísérlet 32. évében, 2005-ben vizsgáltuk az eltérő N-, P- és K-ellátottsági szintek és kombinációik hatását a réti csenkesz (Festuca pratensis) vezérnövényű, nyolckomponensű, pillangós nélküli gyepkeverék termésére, fejlődésére és elemtartalmára. A termőhely mészlepedékes csernozjom talaja a szántott rétegben mintegy 3% humuszt, 3–5% CaCO3-ot és 20–22% agyagot tartalmazott, N és K elemekben közepesen, P és Zn elemekben gyengén ellátottnak minősült. A kísérlet 4N×4P×4K = 64 kezelést×2 ismétlést = 128 parcellát foglalt magában. A talajvíz 13–15 m mélyen helyezkedik el, a terület aszályérzékeny. A vizsgált 2005. évben azonban kielégítő mennyiségű (649 mm) csapadék hullott és annak eloszlása is kedvező volt. A gyep telepítése spenót elővetemény után 2000. szeptember 20-án történt gabona sortávra 60 kg·ha–1 vetőmaggal, amelynek 25%-át (15 kg) a réti csenkesz (Festuca pratensis); 21–21%-át (12,6 kg) a nádképű csenkesz (Festuca arundinacea) és az angol perje (Lolium perenne); 9%-át (5,4 kg) a taréjos búzafű (Agropyron cristatum), valamint 6–6%-át (3,6 kg) a vörös csenkesz (Festuca rubra), a réti komócsin (Phleum pratense), a zöld pántlikafű (Phalaris arundinacea) és a csomós ebír (Dactylis glomerata) tette ki. Főbb eredményeink: – A meghatározó N-trágyázás nyomán a szénatermés 5-szörösére emelkedett a két kaszálással a N-kontrollhoz viszonyítva. A maximális 10 t·ha–1 körüli légszáraz szénahozamokat a 300 kg N·ha–1·év–1 N-adag, valamint a 150 mg·kg–1 körüli AL-P2O5-, illetve 150 mg·kg–1 feletti AL-K2O-tartalom biztosította. Növénydiagnosztikai szempontból a nagy terméshez kötődő optimális elemtartalom 2% körüli N- és K-, illetve 0,2–0,3% P-koncentráció volt a szénában. – A két kaszálással felvett minimum (a 2 t·ha–1 körüli szénatermést adó N-kontroll) és maximum (a 10 t·ha–1 körüli szénahozamú, nitrogénnel és PK-vel jól ellátott talajok) elemmennyiségek a következőképpen alakultak: N 21–196 kg, K 39–188 kg, Ca 9–48 kg, Mg 4–22 kg, P 6–21 kg. – Az N×P és N×K kölcsönhatások kifejezettebbé váltak a 2. kaszálás idején. A P 0,18–0,55%, a NO3-N 86–1582 mg·kg–1, a Cu 4,7–7,4 mg·kg–1, a Mo 0,7–4,1 mg·kg–1 extrém értékeket jelzett az N×P kezelések függvényében. Az N×K kezelésekben a K 1,44–2,73%, a Mg 0,26–0,39%, a Na 71–2178 mg·kg–1, a Ba 4,1–9,6 mg·kg–1, a Cd 15–44 µg·kg–1 szélsőértékekkel volt jellemezhető. A Sr a 10–26 mg·kg–1 koncentrációtartományban módosult a P×K-ellátottság nyomán. Élettani, takarmányozástani szempontból az indukált kölcsönhatások nyomon követése elengedhetetlen, amennyiben olyan mérvű tápelemhiányok, illetve aránytalanságok jöhetnek létre, melyek anyagcserezavarokat okozhatnak a növényt fogyasztó állatban.

Long-term fertilization experiments on a natural grassland on calcareous meadow soil

2010 ◽  
Vol 59 (2) ◽  
pp. 255-268
Author(s):  
István Harmati
Keyword(s):  
Trifolium Pratense ◽  
Poa Pratensis ◽  
Festuca Pratensis ◽  
Meadow Soil ◽  
Medicago Lupulina ◽  
Arrhenatherum Elatius ◽  
Natural Grassland ◽  
Fertilization Experiments ◽  
Agropyron Repens

Sekély humuszos szintű, erősen karbonátos réti talajon kialakult természetes (Achilleo-Festucetum pseudovinae) gyepen beállított tartamkísérletekben vizsgáltuk a műtrágyázás kérdéseit a gyep növényi összetételének megjavítása, termésének növelése és minősége javítása céljából. A kísérlet humuszban gazdag, nitrogénnel és káliummal igen jól ellátott, de foszforban szegény talaján az N- és P-műtrágya 2-2 adagját szólóban és kombinációikban alkalmaztuk. Az öntözetlen kísérletet 28, az öntözöttet 14 éven át folyamatosan, széleskörűen vizsgáltuk. Megállapításainkat a következőkben foglaljuk össze. – A gyep növényi összetételét a N- és a P-műtrágyák adagjaiktól és kombinációiktól függően megváltoztatták. A nitrogén a füvek, a foszfor a pillangósok versenyképességét fokozta és segítette elő növekedését. Az önmagában alkalmazott N-műtrágya a talaj nagyfokú P-szegénysége miatt nem gyakorolt pozitív hatást a gyepre. A P-műtrágya viszont kedvező változásokat okozott: a füvek fejlődésének elősegítése mellett nagymértékben növelte a pillangósok borítási értékét és tömegarányát, különösen az öntözött parcellákon. Öntözetlen viszonyok között a réti perje (Poa pratensis), a sovány csenkesz (Festuca pseudovina) és a komlós lucerna (Medicago lupulina) alkotta a gyep termésének túlnyomó részét, néhány egyéb fű- és pillangósvirágú komponens társaságában. Az öntözött kísérletben a pillangósok abszolút uralma mellett gyakran a réti perje jutott vezető szerephez. A pillangósok közül az eperhere (Trifolium fragiferum), a komlós lucerna (Medicago lupulina) és a vörös here (Trifolium pratense) váltakozva jutott uralomra. Az időjárás nagyban befolyásolta a gyep pillangós komponenseinek tömegarányát. Az NP kombinációkban a pillangósok tömegaránya erősen lecsökkent, különösen a nagyobb N-adag használata esetén. Öntözetlen területen a sovány csenkesz és a réti perje változó arányban alkotta a gyep termésének túlnyomó részét. Az öntözött parcellákon azonban a réti perje abszolút uralkodóvá vált és az egyre jobban előretörő tarackbúza (Agropyron repens) is jelentősen részt vett a termés kialakításában, elsősorban a nagyobb N-dózisú kombinációkban. A kísérlet 3. évtizedében a csapadékos években megjelent a francia perje (Arrhenatherum elatius) és a réti csenkesz (Festuca pratensis) is. – A gyep termését az önmagában alkalmazott N-műtrágya nem növelte jelentősen. Ezzel szemben a P-műtrágya nagy hatékonysággal 2–4-szeresére (3–5 t·ha–1-ra) növelte a gyep szénatermését, elsősorban a pillangósok nagyarányú térhódítása révén. 1 kg P2O5 öntözetlen körülmények között 43, míg öntözöttben 68 kg szénaterméstöbbletet eredményezett, sokévi átlagban. A 90 kg P2O5·ha–1 adag néhány év után soknak bizonyult. A legjobb eredményt a 200 kg N·ha–1 + 60 kg P2O5·ha–1 adaggal értük el, amellyel az öntözetlen területen – 28 év átlagában – 7,87, öntözötten – 14 év átlagában – 7,12 t·ha–1 szénatermést kaptunk. Az időjárás nagymértékben befolyásolta a termés mennyiségét és minőségét, legfőképpen a pillangósok tömegarányának változása révén, különösen az öntözetlen kísérletben. A három növedék tömegének aránya 7 évi átlagban, az öntözetlen kísérletben a szóló foszforkezeléseknél 48:37:15%, míg az NP kombinációknál 56:35:9% volt. Az öntözött területen ezek az arányok az előbbi sorrendben: 39:49:12, illetve 43:41:16%. A nitrogénből számított nyersfehérjehozam sokévi átlagban az öntözetlen kísérletben 428–550, míg az öntözöttben 560–760 kg·ha–1 volt. – A talaj felvehető tápanyagtartalma az évek során jelentősen megváltozott, különösen a talaj 0–10 cm-es rétegében. A P-trágyázás önmagában, de az NP kombinációiban is az adagoktól, illetve az ezek hatására kialakult termések mennyiségétől függő mértékben növelte a talaj P-tartalmát. A legjobbnak a 200 kg N·ha–1 + 60 kg P2O5·ha–1 kezelésű parcellákban bizonyult: a kísérlet 22. évében a talaj 0–10 cm-es rétegében a P-tartalom 260 mg P2O5·kg–1 lett, ami az erősen karbonátos talajok esetében igen jó P-ellátottságnak mondható. A K-ellátottság azonban az NP-kezeléseknél az optimális szint alá csökkent (172 mg K2O·kg–1) a termések nagyarányú K-kivonása következtében. Ezért néhány évi NP-trágyázás után K-pótlásra is szükség van.

A Demonstration of a 1:1 Correspondence Between Chiasma Frequency and Recombination Using a Lolium perenne/Festuca pratensis Substitution

Genetics ◽  
2002 ◽  
Vol 161 (1) ◽  
pp. 307-314 ◽  
Author(s):  
J King ◽  
L A Roberts ◽  
M J Kearsey ◽  
H M Thomas ◽  
R N Jones ◽  
...  
Keyword(s):  
Lolium Perenne ◽  
Chiasma Frequency ◽  
Chiasma Formation ◽  
Grass Species ◽  
Festuca Pratensis ◽  
Single Chromosome ◽  
Length Polymorphisms ◽  
Amplified Fragment Length Polymorphisms ◽  
Frequency Counts

Abstract A single chromosome of the grass species Festuca pratensis has been introgressed into Lolium perenne to produce a diploid monosomic substitution line (2n = 2x = 14). The chromatin of F. pratensis and L. perenne can be distinguished by genomic in situ hybridization (GISH), and it is therefore possible to visualize the substituted F. pratensis chromosome in the L. perenne background and to study chiasma formation in a single marked bivalent. Recombination occurs freely in the F. pratensis/L. perenne bivalent, and chiasma frequency counts give a predicted map length for this bivalent of 76 cM. The substituted F. pratensis chromosome was also mapped with 104 EcoRI/Tru91 and HindIII/Tru91 amplified fragment length polymorphisms (AFLPs), generating a marker map of 81 cM. This map length is almost identical to the map length of 76 cM predicted from the chiasma frequency data. The work demonstrates a 1:1 correspondence between chiasma frequency and recombination and, in addition, the absence of chromatid interference across the Festuca and Lolium centromeres.

scholarly journals Repetitive DNA landscape in essential A and supernumerary B chromosomes of Festuca pratensis Huds

2019 ◽  
Vol 9 (1) ◽  
Author(s):  
Rahman Ebrahimzadegan ◽  
Andreas Houben ◽  
Ghader Mirzaghaderi
Keyword(s):  
Repetitive Sequences ◽  
Nuclear Genome ◽  
B Chromosome ◽  
B Chromosomes ◽  
Festuca Pratensis ◽  
Ltr Retrotransposons ◽  
Chromosome Identification ◽  
Satellite Repeats ◽  
Low Pass ◽  
Illumina Sequence

AbstractHere, we characterized the basic properties of repetitive sequences in essential A and supernumerary B chromosomes of Festuca pratensis Huds. This was performed by comparative analysis of low-pass Illumina sequence reads of B chromosome lacking (−B) and B chromosome containing (+B) individuals of F. pratensis. 61% of the nuclear genome is composed of repetitive sequences. 43.1% of the genome are transposons of which DNA transposons and retrotransposons made up 2.3% and 40.8%, respectively. LTR retrotransposons are the most abundant mobile elements and contribute to 40.7% of the genome and divided into Ty3-gypsy and Ty1-copia super families with 32.97% and 7.78% of the genome, respectively. Eighteen different satellite repeats were identified making up 3.9% of the genome. Five satellite repeats were used as cytological markers for chromosome identification and genome analysis in the genus Festuca. Four satellite repeats were identified on B chromosomes among which Fp-Sat48 and Fp-Sat253 were specific to the B chromosome of F. pratensis.

Inflorescence development and seed production in Lolium spp. × Festuca pratensis tetraploid hybrids

1975 ◽  
Vol 85 (2) ◽  
pp. 301-307 ◽  
Author(s):  
P. Cremades ◽  
E. W. Bean
Keyword(s):  
Seed Production ◽  
Lolium Perenne ◽  
Lolium Multiflorum ◽  
Pollen Viability ◽  
Festuca Pratensis ◽  
Inflorescence Development ◽  
Tetraploid Hybrid ◽  
Pollen Release ◽  
Sufficient Variation ◽  
Reproductive Characters

SUMMARYThe reproductive development and seed production characters of a Lolium multiflorum × Festuca pratensis tetraploid hybrid and a Lolium perenne × Festuca pratensis tetraploid hybrid were compared with those of their tetraploid parental cultivars. Experiments were carried out under glasshouse and natural conditions; single plants were studied as only small quantities of seed were available from the breeder. The lowtemperature/short-day requirements for inflorescence induction of the two hybrids were in between those of the corresponding parental species. The variance of the date at which vegetative primordia changed to the reproductive condition was greater in the hybrids than in the parental cultivars, but the variance of the dates of inflorescence emergence were similar for the hybrids and parental cultivars. Inflorescences ranged from the Lolium type with only sessile spikelets to the Festuca type with primary branches. Inner glumes, which are absent in the Lolium parents but present in Festuca pratensis, were found in the hybrids, though not in all spikelets. In the Lolium perenne × Festuca pratensis hybrid pollen release, potential pollen viability and floret fertility were low, but the Lolium multiflorum × Festuca pratensis hybrid produced large amounts of pollen with a higher potential viability and had floret fertilities similar to those of its two parental cultivars. There was sufficient variation in reproductive characters for further selection, particularly in the Lolium perenne × Festuca pratensis hybrid.

Sign in / Sign up

Export Citation Format

Share Document