Összefoglaló.
Bevezetés: Az endovascularis intervenciókat kezdetben
radiológusok alkalmazták, manapság, megfelelő képzést követően, jó eredménnyel
végeznek ilyen beavatkozásokat érsebészek is. Ezt a világszerte uralkodóvá váló
szemléletet kívántuk meghonosítani a Szegedi Tudományegyetemen, melynek
bevezetése nélkül előrevetíthető az érsebészet működésének átalakulása az
érrekonstrukciós beavatkozások csökkenésével. Célkitűzés:
Egyetemünkön radiológus- és érsebész-munkacsoport végez perifériás
érintervenciókat. Célunk a két intézet alsó végtagi endovascularis
tevékenységének összehasonlítása volt. Módszer: Vizsgálatunkba
a Szegedi Tudományegyetemen 2012. 01. 01. és 2019. 12. 31. között alsó végtagi
endovascularis beavatkozásokon átesett betegeket válogattuk be. A betegeket a
rizikófaktoraik, a kezelt anatómiai régiók, a hospitalizációs idő és a
szövődmények tekintetében hasonlítottuk össze. Egyéves utánkövetés során
vizsgáltuk a ’redo’ műtétek , az amputációk és a halálozások gyakoriságát.
Eredmények: A beavatkozásokat 653 esetben radiológus, 573
esetben érsebész végezte. Az érműtőben infrainguinalis (63,2%), a radiológián
suprainguinalis érintervenciók (68,6%) történtek nagyobb arányban. A percutan
végzett beavatkozásokat vizsgálva a hospitalizációs időben (2,5 ± 4,4 nap vs.
2,4 ± 2,5 nap, p = 0,78), valamint a minimálisan invazív módon végzett
beavatkozások utáni szövődmények gyakoriságában (30/653 – 4,6% és 11/257 – 4,3%,
p = 0,837) nem volt különbség a két betegcsoport között. ’Redo’ műtétek (73/485
– 15,1% és 33/562 – 5,9%, p<0,001) és amputációk (31/485 – 6,4% és 12/562 –
2,1%, p<0,001) gyakrabban fordultak elő az érműtőben kezelt betegek körében,
ebben a csoportban azonban a kritikus végtagischaemia előfordulása is gyakoribb
volt (45,4% és 38,6%, p = 0,016). A mortalitásban nem volt szignifikáns
különbség (5,8% és 3,9%, p = 0,16). Következtetés: A szoliter
érelváltozások kezelését mindkét intézet hasonló hatásfokkal végezte. A több
anatómiai régiót érintő betegség miatt érműtőben végzett beavatkozások utáni
szövődmények előfordulása kissé magasabbnak bizonyult. Orv Hetil. 2021; 162(24):
943–951.
Summary.
Introduction: Endovascular interventions were initially
performed by radiologists. Nowadays properly trained vascular surgeons also
effectively perform these interventions. We wished to apply this widespread
practice at our university because without this advancement the number of
reconstructive surgeries was expected to decrease significantly.
Objective: Both radiologists and vascular surgeons perform
endovascular interventions at our university. We compared the outcomes of lower
extremity endovascular interventions between the two institutes.
Method: We included patients who underwent lower extremity
endovascular interventions between 01. 01. 2012 and 31. 12. 2019. We compared
the risk factors, treated anatomical regions, hospitalization time and
complication rate. During the one-year follow-up, we examined the occurrence of
redo surgeries, amputations and mortality. Results: 653
interventions were performed by radiologists and 573 by vascular surgeons.
Vascular surgeons carried out more interventions in the infrainguinal region
(63.2%), while radiologists in the suprainguinal region (68.6%). The
hospitalization time after percutaneous interventions (2.5 ± 4.4 days vs. 2.4 ±
2.5 days, p = 0.78), and the rate of complications after minimally invasive
interventions did not show significant difference (30/653 – 4.6% vs. 11/257 –
4.3%, p = 0.837). Redo surgeries (73/485 – 15.1% vs. 33/562 – 5.9%, p<0.001)
and amputations (31/485 – 6.4% vs. 12/562 – 2.1%, p<0.001) occurred more
frequently in the surgical group. However, the incidence of chronic limb
ischaemia was also higher (45.4% vs. 38.6%, p = 0.016). There was no significant
difference in the mortality (5.8% vs. 3.9%, p = 0.16).
Conclusion: Both institutes had similar efficacy in
performing peripheral interventions on solitary vascular lesions. Complications
occurred more frequently in the surgical group, but the majority of these
patients had extended atherosclerotic diseases. Orv Hetil. 2021; 162(24):
943–951.