Főúri házikápolnák a 18–19. századi Magyarországon

A kastélyok, paloták, kúriák, „várkastélyok”, várak – vagyis a főúri lakóhelyek – elsősorban profán építészeti műfajt képviselnek, azonban funkcionális sokszínűségüket és komplexitásukat jól reprezentálja, hogy többségük szakrális rendeltetéselemeket is befogadott. A házikápolna a világi főúri lakóhelyekben az otthoni vallásgyakorlás legfontosabb színhelye, amely a 19. század közepéig jellemzően a főúri vallásosság szimbóluma volt. A házikápolnák térkompozíciója a liturgia egyszerűsített változatára specializálódott. Ugyanakkor a főúri, valamint a köznépi együttes jelenlét funkcionálisan differenciált, tagolt téralakítást eredményezett. A 18. századi példák nagy belmagasságú, karzatokkal kialakított, boltozott csarnokterei késő középkori hagyományon alapulhattak, ugyanakkor korabeli jellemzőjük, hogy közvetlen udvari bejáratuk révén nyilvános liturgiára is alkalmasak voltak. A házikápolnák diszpozíciója a 18–19. században rendkívüli változatosságot mutatott. Az 1850 előtti példáknál az épületen belüli térkapcsolatot a főúri oratórium-karzat biztosította, amely jellemzően a férfi lakosztály felől – annak földszinti vagy emeleti elhelyezésétől függetlenül – volt megközelíthető. Az időszakban volt példa arra, hogy a kápolna a női oldalon helyezkedett el, és volt példa a két lakosztály közötti diszpozícióra is. A nagyvonalú, attraktív kialakítású nyilvános kápolnák mellett kisebb, helyiségsorba illeszkedő, lakosztályokon belülre pozícionált magánkápolnát is gyakran létesítettek a korszakban. A 19. század közepétől a házikápolnák hagyományos funkcionalitása megmaradt, de elhelyezésükre jellemző volt a tulajdonosi lakosztályoktól távolabbi, esetenként a vendéglakrészekhez az épületszárnyak végén kapcsolódó, tehát az elsődleges forgalmi terektől kieső, „perifériás” diszpozíció, de előfordult a központi társasági terek monumentális csoportjához történő hangsúlyos kapcsolódás is.Summary. Castles, palaces, mansions, fortresses – namely the noble households – are elements of the profane architectural genre primarily, but their functional diversity and complexity are well represented by the fact that most of them have sacred functions as well. The home chapel of the secular noble households can be considered as the most important venue for religious practice at home, which was a typical symbol of the noble religiousness until the mid-19th century. The spatial composition of the home chapels was specialized to a simplified version of the liturgy. Nevertheless, the joint presence of the nobility and the common folk resulted in a functionally differentiated, articulated space form. The 18th-century examples of vaulted halls with high ceilings and galleries could have been based on a late-medieval tradition, but they were suitable for public liturgy as well through their direct courtyard entrance. The disposition of the home chapels was very various in the 18th and 19th centuries. As for the pre-1850 examples their spatial connection within the building was provided by the noble oratorial gallery, which was accessible from the male apartments typically, regardless of its layout in ground-floor or upstairs. At the same time there were also some examples of a chapel on the female side, and between the two apartments as well. In addition to the generous, attractive public chapels, also smaller private chapels were often built within the apartments at that time. From the middle of the 19th century the traditional functionality of the home chapels was preserved, but it became typical that the location of the chapels was rather away from the owner apartments, in some cases connected to the guest apartments at the end of the building wings, which meant a “peripheral” disposition to the primary paths of usage. Besides, there are examples to an emphatic connection to the monumental group of central social rooms.